AZ IGE ÉS A LÉLEK

Vegyétek föl „a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde" (Ef 6:17).

Isten fegyvertárának hat darabja közül Pál utolsóként említi Isten Igéjét, mégsem akarja kisebbíteni annak fontosságát. A keresztény életmód alapja az Ige. Nélküle nem tudjuk, kicsoda Isten valójában, kik vagyunk mi, mivé válhatunk, mi a baj velünk. Nélküle nem tudjuk, hogyan menekülhetünk meg a bűntől, mit tett Isten Krisztusban, vagy mi is a végső sorsunk. A történelem tanúsága szerint, amikor – akár csak egy rövid időre is – az emberek elfeledkeztek a Bibliáról, hihetetlen sötétség borult a világra. Igaz ez az egyénre és az egyház egészére nézve is. Nem véletlen tehát, hogy Pál olyan nagy fontosságot tulajdonít Isten Igéjének az élet lelki csatáinak megvívásában.

A Szentírás a Lélek kardjának nevezi Isten Igéjét. Milyen kapcsolatban áll a Lélek a Bibliával? Összegezzük a következő versekben szereplő válaszokat!

2Pt 1:21_______________________________________________________

Jn 14:26_______________________________________________________ 1Kor 2:10______________________________________________________

Sokféle formában láthatjuk Isten kijelentéseit (Zsid 1:1–3). A gyönyörű égbolt, a természet szépsége és az élet csodája mind-mind a Teremtő Istent hirdeti (Zsolt 33:6–9). Ám annyiban más Isten kinyilatkoztatása Fia, Jézus és az írott Ige által, hogy Jézus váltotta meg az embert a bűntől, és az Ige számol be Krisztus üdvözítő tettéről (Jn 1:1–3, 14; 5:39; 17:17; Róm 15:4). Így tehát a Biblia bölccsé tesz „az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által" (2Tim 3:15).

Figyeljük meg azt is, ahogy Pál folytatja, hogy mi a Szentírás szerepe a keresztény életében: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2Tim 3:16–17).

Milyen hatások gyengítik az emberek hitét a Szentírásban?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: