Keresztény életmód

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltár 119:9, 11; Márk 13:33; Efézus 6:17–24; 2Timótheus 3:15–17; 1Péter 5:8

„Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért" (Ef 6:18).

Közösség és életmód. Isten Igéjében gyökerezik mindaz, amiről levelében eddig szót ejtett az apostol – életünk eredetétől kezdve a kereszt titkáig, amely egységes családot hozott létre; a megváltás örömétől a felelősségteljes keresztény életig; az új emberiség kialakításától kezdve a lelki küzdelem valóságáig. Semmit sem tudnánk az Úr akaratáról és életünkkel kapcsolatos szándékairól Isten Igéje nélkül, amit a Szentlélek ihletett és nyilatkoztatott ki. Az Úr közvetlenül szól hozzánk Igéje által.

Igaz, hogy Isten szól hozzánk, de nekünk is beszélnünk kell hozzá! A keresztény élethez nélkülözhetetlen, hogy egyrészt odafigyeljünk arra, amit Igéjében mond az Úr, másrészt imáinkban mi is beszéljünk vele. Az Ige és az imádság által nyerünk elegendő erőt ahhoz, hogy ellenálljunk a gonosznak, és megmaradjunk azon az ösvényen, amelyen Isten indított el. A héten többek között azt is megnézzük, mit mond Pál az Ige szerepéről és erejéről.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Milyen helyet tölt be a Biblia a keresztény ember életében? Mi a szerepe a bűnnel való küzdelemben? Miért álljanak készen a keresztények? Mi az imádság szerepe az ördöggel való harcban?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: