A keresztény ember fegyvertára

E HETI TANULMÁNYUNK: János 14:6; 18:38; Róma 1:16–17; 1Korinthus 1:30; Efézus 6:13–18; 1Thesszalonika 5:8

„Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok" (Ef 6:13).

Isten minden fegyvere. „A keresztény élete harc és menetelés. Ebben a küzdelemben nincs pihenés; állandó, kitartó erőfeszítésekre van szükség. Csakis szüntelen igyekezettel arathatunk győzelmet Sátán kísértései felett" – (Ellen G. White: The Ministry of Healing, 453. old.).

A Sátán elleni harctól ugyan nem menekülhetünk meg, de bátorítson két ígéret. Az első, hogy a kereszten Krisztus már legyőzte Sátánt, és az Ő győzelme a miénk is (Gal 2:20). A második pedig az, hogy Isten teljes fegyverzettel lát el (Ef 6:11). Ne feledkezzünk meg arról, hogy Pál teljes fegyverzetről beszél. Fegyvertárunknak legalább hat részét sorolta fel. Mindegyikre szükség van, mert Isten kovácsolta egységbe őket, és szerelte fel minden szükséges dologgal, tehát nem mellőzhetjük egyetlen darabját sem anélkül, hogy az egészet meg ne gyengítenénk. Ezen a héten a fegyverzet hat darabja közül öttel foglalkozunk, a hatodik pedig a következő héten kerül sorra.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Mi az igazság bibliai fogalma? Mit jelent „az igazságnak mellvasa" (Ef 6:14)? Miért fontos része a keresztény hitnek „a békesség evangéliuma" (15. vers)? Hogyan véd meg a hit Sátán támadásaitól? Mi „az idvesség sisakja" (17. vers)?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: