„MEGELEVENÍTETT" (Efézus 2:5)

Pál újból és újból olyan kifejezéseket használt Isten kegyelméről, szeretetéről és a bűnösök iránti irgalmáról szólva, mint gazdagság, nagyság vagy hatalmasság. Ebből is látszik, hogy az egykori farizeus milyen hatalmas értéknek tartotta Isten ajándékát, az üdvösséget, ami nem emberi erőfeszítés eredménye. Ef 2:1–8 egyértelműen felvázolja azt a folyamatot, ami által a bűnös a halálból az életre megy át.

Olvassuk el Ef 2:5–6 verseit, és figyeljünk meg három fontos dolgot, amit Isten tesz értünk Krisztusban – „megelevenített", „feltámasztott", „ültetett"!

A görögben mind a három szó a sun előtaggal kezdődik, ami annyit jelent, mint együtt vele. Ez arra utal, hogy a hívők egymással és Krisztussal osztoznak az áldásokban.

Először: „megelevenített együtt a Krisztussal" (Ef 2:5). Akik hisznek Krisztusban és vele együtt meghalnak, feltámadása erejének részeseivé válnak, és lelkileg életre kelnek a feltámadott Úrral együtt (Róm 6:8–11).

Hogyan tapasztaltuk azt, hogy megeleveníttettünk Krisztussal együtt?

Másodszor: „feltámasztott" (Ef 2:6). Nem cél nélkül történt, hogy feltámasztott Isten Krisztusban. Érte kell élnünk. Új életünk tanúsítja Krisztus feltámadásának erejét azáltal, hogy életünkben és jellemünkben is bemutatja ugyanazt az erőt.

Hogyan tapasztaltuk, hogy feltámasztattunk Krisztus által?

Harmadszor: „együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban". A keresztények legnagyobb kiváltsága, hogy együtt ülhetnek a mennyben Krisztussal, osztozva uralmában (2Tim 2:12; Jel 22:5). Már most bemutathatjuk az egész világegyetemnek Jézus mindent elviselő szeretetét és igazságát. Már most a mennyekben ülhetünk Jézussal, ha hit által szoros kapcsolatban élünk vele.

Hogyan tapasztalhatjuk, hogy Jézussal együtt ülünk a mennyben már most?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: