Október 14.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: „A világ alapítása óta" (Jel 13:8): „Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve »ama titoknak kijelentése' volt 'mely örök időtől fogva el volt hallgatva« (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva… Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. Oly nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, »hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen« (Jn 3:16)" – Ellen G. White: Jézus élete, 13–14. old).

Az eleve elrendelés: „A mennyei tanácsban Isten megtalálta a módját annak, hogy még ha törvényszegővé is lettek az emberek, ne kelljen elveszniük engedetlenségük miatt, hanem Krisztusba, mint helyettesükbe és zálogukba vetett hit által Isten gyermekei lehessenek, akiket akarata jótetszéséből előre kiválasztott magának Jézus Krisztusban. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. […] Akik elvesznek, azért vesznek el, mert nem engedik, hogy Isten gyermekeivé fogadja őket Krisztus Jézus által" – (Ellen G. White magyarázatai, Seventh-day Adventist Bible Commentary, 6. köt. 1114. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. A vasárnapi tanulmány alapján beszéljük meg, ki miért ad hálát, és miért dicsőíti Istent leginkább! Mit tanulhatunk egymástól?

2. Képzeljük el, hogyan érezheti magát az az árva gyermek, akit egy szerető, gondoskodó család befogad, és épp olyan szeretettel veszi körül, mint a család többi gyermekét! Mit tudhatunk meg ebből az Isten irántunk való szeretetéről és arról, hogy hogyan kell bánnunk „testvéreinkkel"?

3. Beszéljük meg, hogyan segíthetünk valakinek a gyülekezetben – talán egy új gyülekezeti tagnak, esetleg valakinek, aki elcsüggedt vagy a fiataloknak – megérteni, mit jelent Isten családja tagjának lenni!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: