A KIVÁLASZTOTT

„Aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által" (Ef 1:4).

Pál kifejtette: Isten határozta el már eleve, hogy létrehívja az egyházat (Ef 1:4–5). Isten megváltási terve és a megváltottakkal való szándéka nem a véletlen műve. Már az idők kezdete és a teremtés előtt készen állt tervével. Gondolatban megfogalmazta célját, hogy kiválasztja az embert Krisztusban. Isten már akkor látott minket a Krisztussal való kapcsolat által, amikor még nem is léteztünk, és ezért fogadhatott gyermekeivé. Ebből következik, hogy nem az biztosítja üdvösségünket, amik vagyunk vagy amit teszünk. Nem befolyásolhatjuk Istent, nem juthatunk el Istenhez saját erőfeszítéseink által. Valójában amikor még nem is léteztünk, Istennek már akkor is szándékában állt üdvösségre juttatni minket. Azt akarta, hogy amikor megszületünk, ne kelljen mást tennünk, csak elfogadni, amit Krisztus felkínál.

Hogyan világítják meg a predesztináció, azaz az eleve elrendelés kérdését a következő szövegek? 1Kor 2:7; Ef 1:4–5; Ef 3:11; 1Pt 1:20; Jel 13:8

Sokakat összezavar az a gondolat, hogy Isten előre kiválasztotta az embert az üdvösségre, mivel ebből arra következtetnek, hogy akkor másokat bizonyára a kárhozatra szánt. De a Bibliából nem ezt a tanítást ismerhetjük meg. Valójában az Isten szándéka szerint előre elkészítette a megváltási tervet azért, hogy mindenki üdvösségre jusson (1Tim 2:6; 2Pt 3:9). Már a világ kezdete előtt elhatározta a minden emberre kiterjedő megváltási tervet. Azt azonban nem döntötte el, ki-ki egyénileg hogyan fogadja majd tervét. Isten előre tudja, mi lesz a sorsunk, ám ez nem ugyanaz, mintha Ő határozná meg azt, hogyan döntsünk. Krisztus értünk hozott áldozata következtében ajánlja fel Isten az üdvösséget nekünk, és ezt a tervét már a teremtés előtt megalkotta az Úr. Egyedül az a kérdéses, mi hogyan fogadjuk ajánlatát.

Isten már a teremtés előtt azt akarta, hogy üdvösségre jussunk, azaz eredeti terve szerint örökké vele legyünk a mennyben és az újjáteremtett földön. Gondolkodjunk el azon, mit jelent személy szerint nekünk ez az áldott reménység! Adjunk hálát Istennek a megváltás ajándékáért! Beszélgessünk erről is a szombatiskolai csoportunkban!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: