Október 7.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Pál apostoli küldetéséről: „Pál ügyesen igényt tartott tisztségére, mint Krisztus apostola. Kijelentette, hogy apostolsága 'nem emberektől, nem is emberek által kapta elhivatását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül' (Gal 1:1). Nem emberektől, hanem a menny legmagasabb tekintélyétől kapta megbízatását. Ezt a tisztséget a jeruzsálemi gyűlés is elismerte, amely döntésnek Pál eleget tett a pogányok közötti munkájában" – (Ellen G. White: Az apostolok története, 255. old.).

Az egységről: „Mikor az embereket nem a kényszer vagy önérdek köti egymáshoz, hanem a szeretet, akkor életükben egy olyan befolyás érvényesül, amely felette áll minden emberi befolyásnak. Ahol ez az egység megvan, az annak bizonyítéka, hogy ott Isten képmása helyre lett állítva az emberben, és szívükben új életelvek gyökereztek meg. Ez azután abban is megmutatkozik, hogy az isteni természet ellenáll a gonosz levegőbeli hatalmasságoknak, és hogy Isten kegyelme legyőzi az ember szívében lakozó önzést" – (Ellen G. White: Jézus élete, 585-586. old.).

Krisztus munkájáról: „Krisztus megváltói munkája igazságot szolgáltat Isten uralmának. Megtudja a világ, hogy a Mindenható a szeretet Istene. Sátán vádjai alaptalannak bizonyulnak; jelleméről lehull a lepel. A lázadás soha többé nem ismétlődhet meg. Bűn soha többé nem hatolhat be a világegyetembe. A hitehagyás ellen mindenki örökre biztosítva van. Az önfeláldozó szeretet eltéphetetlen kötelékkel egyesíti a föld és a menny lakóit Teremtőjükkel" – (i. m. 18. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: