A CÍMZETTEK: AZ EFÉZUSI SZENTEK

A levél „az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek" (Ef 1:1) szól. Az őskeresztény egyházban általánosan elfogadták, hogy az efézusi gyülekezetnek szólt ez a levél, noha néhány fontosabb régi kódexből kimaradt az Efézusban szó. Emiatt vált néhány kutató számára kérdésessé, hogy eredetileg valóban az efézusiaknak írta-e levelét Pál. A konzervatív teológusok általánosságban elfogadják, hogy a címzettek az efézusiak voltak, majd az üzenetet továbbküldték más ázsiai gyülekezeteknek is. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért hagyott ki Pál minden személyes utalást a helyi emberekre vagy problémákra vonatkozóan. Helyette Krisztus tettének kozmikus hatását méltatta, beleértve Isten munkáját a mennyekben, Krisztus kereszthalálát valamint az egyház tusakodását „fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen" (Ef 6:12).

Pál a leveleiben elég gyakran használja a „szentek" kifejezést. Az Újszövetségben összesen 61 alkalommal fordul elő ez a szó, és ebből 39-szer Pál írásaiban. Az alábbiakban felsoroltunk öt ilyen esetet. Tanulmányozzuk mindegyiket, és vizsgáljuk meg, milyen vonatkozásban utal a szentségre! Jel 14:12; 1Kor 1:2; Ef 4:12; Ef 5:3; Kol 1:26

A szent szó nem valamiféle lelki elitre utal, hanem minden hívőre vonatkozik. Szó szerint annyit jelent, mint elkülönített, itt pedig: Krisztus Jézusban elkülönített a belé vetett hitre. Az újszövetségi szóhasználattól idegen az a gondolat, miszerint a szentek bűntelenek vagy erkölcsileg tökéletesek volnának. Fontos, hogy a szentek „megtartják az Isten parancsolatait és Jézus hitét" (Jel 14:12), a hangsúly mégsem az erkölcsi tökéletességre, hanem a Jézushoz való hűségre kerül. Krisztus kegyelme által megváltást nyert ember a szent. Az efézusi szentek Krisztus Jézusban vannak. Kettős állampolgár, aki elfogadta Krisztust: Efézusban és Krisztusban él. Otthona ez a világ, de az eljövendőnek is polgára.

„Egy kislány az istentiszteleten látta az ólomüveg ablakokat a templomban. Amikor megkérdezték tőle, ki a szent, így válaszolt: 'az a szent, akin átsugárzik a fény'. Az a szent, akinek Jézusra mutat egész élete: beszéde, tettei, magatartása és emberi kapcsolatai is" – (Life Application Bible Commentary, Ephesians, [Wheaton, Ill.: Tyndale House, 1996.] 4. old.). Mennyire mutattak Jézusra tegnapi tetteink és szavaink? Van valami, amit másképp csinálnánk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: