MÁSOK ÁLDÁSÁRA ÉLNI

A munkával kapcsolatban milyen alapelvet közölt Pál apostol az efézusi hívőkkel (Ef 4:28)?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Pál apostol gyakorolta is, amit prédikált. Mielőtt távozott volna Milétoszból, a következőket mondta az efézusi véneknek: „Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak" (ApCsel 20:33–34). Pál prédikációja Krisztus másik követének a tanácsára emlékeztet. Keresztelő János buzdította hallgatóit, hogy munkájukkal is szolgáljanak mások áldására: „Akinek két köntöse van, egyiket adja annak, akinek nincs; és akinek van eledele, hasonlókép cselekedjék" (Lk 3:11).

Olvassuk el Jak 2:14–20 verseit! Mit üzent Jakab apostol azoknak, akik szerint csakis hit által üdvözülünk? Mit árulnak el szavai a megmentő hit lényegéről?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Jakab szavaiban az az érdekes, hogy milyen tetteket hoz összefüggésbe a hittel. A cselekedetekkel kapcsolatban általában az jut eszünkbe, hogy nem lopok, nem ölök vagy nem rontom meg a szombatot stb., ami mind része Krisztus követésének. Itt azonban Jakab valami másról beszél; arról, hogy viseljünk gondot a környezetünkben élő, szükséget látó emberekről. Nem elég csak szépeket mondani vagy megígérni, hogy imádkozunk értük. Jakab olyan tetteket sorol fel példaként, amelyek a valódi hitet bizonyítják. A keresztények óvakodjanak attól, hogy a hajdani farizeusokhoz hasonlóan megelégedjenek „a menta és a kapor" megtizedelésével, miközben figyelmen kívül hagyják, „amik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget" (Mt 23:23)!

Ha segíteni akarunk a szegényeknek, akkor két tényező is szükséges: idő és pénz. Mennyit áldozunk ezekből azért, hogy segítsünk a körülöttünk élőknek? Mit árul el válaszunk hitünkről?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: