A Bibliában világosan olvasható, hogy Jézus Krisztus a Teremtő. Ő alkotott mindent, életre hívta e világot, és „az élet leheletét" lehelte az első emberbe. Ezért tartozunk hozzá, nem lehetünk kizárólagos urai életünknek, nem mi teremtettük magunkat, és nem a saját akaratunkból élünk. Éppen ellenkezőleg! A teremtés okán Istenhez tartozunk, aki jogot formálhat arra, hogy sajátjának tekintsen.

Olvassuk el újra a fenti bekezdést, különös figyelmet fordítva a dőlt betűvel szedett részekre! Mi következik ebből? Milyen hatással van életünkre és döntéseinkre ez a gondolat? Mikor döntöttünk utoljára eszerint?

Istenhez tartozunk, mert Ő a Teremtőnk, de a Biblia szerint nem csak ezért tarthat igényt ránk.

Olvassuk el a következő szövegeket! Hogyan világítanak rá arra, hogy az Úr igényt tart életünkre (ApCsel 20:28; Gal 3:13; 4:4–5; 1Pt 1:18–19; Kol 1:14; Zsid 9:12)?

A Bibliában a megváltás gondolata azt jelenti, hogy valakiért váltságdíjat fizetnek, visszahozzák, visszaszerzik, megmentik vagy kiszabadítják. Üdvözítőnk, Jézus mindezt megtette értünk, tehát a teremtés és a megváltás árán is Istenhez tartozunk. A megváltás ténye még nagyobb felelősséget jelent az ember számára. Nem mindenkinek jó hír, hogy Isten teremtette az embert, hiszen vannak, akik még a saját életükért is kárhoztatják az Urat, azt kívánják, bárcsak meg se születtek volna. Elfeledkeznek arról, hogy Jézus nem csak megteremtette, hanem meg is váltotta az embert! Áldozatával új életet ígér a bűn és szenvedés nélküli világban. Ennek a felmérhetetlen tettnek az értékét semmi sem csökkentheti, semmi sem vehet el belőle (lásd: Dán 2:44).

Köszönjük meg Istennek imában, amit értünk tett, mint Teremtőnk és Üdvözítőnk! Gondolkozzunk azon, mit vált ki belőlünk a hála, milyen tettekre késztet!