Jézus, testünk templomának Ura

E HETI TANULMÁNYUNK: Jn 1:1–4; Kol 1:16–17; Gal 3:13; 1Pt 1:18–19; 1Kor 6:19–20; 10:31

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok" (1Kor 6:19)?

KULCSGONDOLAT: Testünk nem eldobható tartály, amit kedvünk szerint használhatunk és rongálhatunk. Tiszteljük Istent azzal is mi, akiket Krisztus drága vérén váltott meg, hogy vigyázunk testünkre! Hogyan lehetséges ez?

AZ ÉLŐ ISTEN TEMPLOMA. Amikor Pál apostol először említette a templom szót Korinthus lakóinak, hallgatói nem a saját testükre gondoltak, inkább Afrodité templomára, ahol a hívek erkölcstelen rítusokba bonyolódtak a templomi prostituáltakkal. Talán ezért foglalkozott Pál a Korinthusbelieknek írt leveleiben hosszasan a templommal, Isten lakhelyével kapcsolatos tanítással, miközben kifejtette, hogy az nem más, mint azoknak a szíve, akik elfogadják Jézus Krisztust mint Megváltójukat és Urukat. Pál kijelenti: „ti az élő Istennek temploma vagytok" (2Kor 6:16); és „a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma" (1Kor 6:19). Nem az tehát a legmeggyőzőbb érv a fizikai állapotunkkal való törődés mellett, hogy így meghoszszabbíthatjuk életünket, és jobb egészségnek örvendhetünk, hanem az, hogy Istent akarjuk dicsőíteni testünkben is!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: