ISTEN AJÁNDÉKA A HÁZASSÁG (Efézus 5:22–33)

A házasság, mint a szombat is, az Édenből származik. Sajnos, sok mai házasságban nyoma sincs annak, hogy Isten ajándéka volna. Valószínűleg kevés területe van az életnek, ami jobban árulkodna a bűn romboló hatásáról az emberi kapcsolatok terén, mint a házasság, amivel eredetileg Isten beteljesedést, boldogságot és örömet akart adni.

Olvassuk el 1Móz 2:24 versét, amit Mt 19:5 és Ef 5:31 is idéz. Vajon csak a fizikai egységről van itt szó vagy többről?

Ha Jézus Krisztus az életünk és kapcsolataink Ura, akkor ez meghatározza a házasságról alkotott képünket is. „Az ember elérheti azt a szintet, amit Isten megkíván, ha elfogadja Krisztust segítőtársául. Amit az emberi bölcsesség képtelen megtenni, Isten kegyelme megadja azoknak, akik szeretettel, bízva átadják magukat neki. Az isteni gondviselés mennyei szálakkal egyesíti a szíveket, aminek nyomán a szeretet nem csupán kedves, hízelgő szavakban nyilvánul meg. A mennyei szövőszéken szőtt kelme erősebb mindennél, amit a földön készítenek, nem vékony fátyol, hanem olyan szövet, ami minden kopást, próbát és nehézséget kibír" (Ellen G. White: The Adventist Home, 112–113. old.).

Válaszoljunk az alábbi kérdésekre, miután elolvastuk Pál gondolatait a házasságról Ef 5:22–33 verseiben!

1. Hogyan viszonyuljon a feleség férjéhez?

_______________________________________________________________

2. Hogyan bánjon a férj a feleségével?

_______________________________________________________________

3. Milyen példát állít Krisztus és az egyház kapcsolata a házasság elé?

_______________________________________________________________

4. Milyen elveket fogalmaz meg ebben a részben Pál a szeretettel és a tisztelettel kapcsolatban? Mennyiben erősítheti a házasságot, ha a felek követik tanácsait?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: