IMÁDSÁG MÁSOKÉRT

Krisztus uralma alatt élünk, és mégis sokszor csak önmagunkért imádkozunk! Ha Krisztus imáink Ura, vele együtt igyekszünk közbenjárni másokért. Jézus egész közösségekért (lásd: Jn 17:9, 20), de egyénekért is könyörgött (lásd: Lk 22:31–32). Imáira vonatkozóan az Újtestamentumban több görög kifejezést is találhatunk, amelyek közül az egyik azt jelenti, hogy könyörögni. Ezt a szót használja Lk 22:32 is arra a közbenjárói imára utalva, amit Jézus Simon Péterért mondott el. „Sátán nem tudott semmit sem tenni, amivel feltartóztathatta volna Krisztus mindenható közbenjárását. Krisztus minden alázatos, bűnbánó gyermekéért elmondja azt az imádságot, amit Péterért mondott" (Ellen G. White: Sons and Daughters of God, 91. old.).

Az alábbi igék segíthetnek megérteni, miért fontos másokért imádkozni.

Jer 29:7________________________________________________________

Jak 5:16_______________________________________________________

Fil 1:9–10_____________________________________________________

Mk 9:29_______________________________________________________

Róm 15:30–31_________________________________________________

Sokszor kérik tőlünk, hogy imádkozzunk a nehézségekkel és próbákkal küzdőkért. A gyülekezetben felsorolják, kinek van szüksége imánkra. Néha már annyi név szerepel a listán, hogy reménytelennek érezzük a feladatot. A Bibliában azonban igen sok helyen találunk felszólítást az imára, és példákat is, amikor Isten hűséges szolgái másokért imádkoztak. Mi sem hanyagolhatjuk ezt el. Erő van az imában, amit csak azok éreznek, akik lélekben és igazságban imádkoznak.

Ma már a tudomány is kezdi felfedezni az ima erejét. Bár a témát még mindig vitatják, jó néhány olyan tanulmány született, amely sok világias gondolkodású tudóst és orvost is meggyőzött arról, hogy ha imádkoznak a betegekért, az valóban segít a gyógyulásban, noha ennek a ténynek „tudományos" szempontból nézve nincs magyarázata. Mindez csak azt mutatja, hogy az imára a tudomány nem talál magyarázatot.

Milyen gondolatokkal akarja Sátán azt sugallni, hogy imáinkra nincs szükség, vagy nem számítanak semmit? Hogyan védekezhetünk e gondolatok ellen? Határozzuk el, hogy mindig imádkozunk azokért, akiknek szükségük van segítségre!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: