KEGYELEMMEL SZÓLNI (Kolossé 4:6)

Olvassuk el Pál apostol tanácsait, amelyeket a Kolossébeliekhez írott levelében találunk! Mit jelent az, hogy „beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett" (Kol 4:6)? A vers értelmezéséhez tudnunk kell, hogy a sót tartósítószerként is használták. Vajon mit jelent itt ebben az értelemben a „sóval fűszerezett" kifejezés?

Egy angol fordításban ez az ige így hangzik: „A ti beszédetek legyen mindenkor kegyelemmel teljes". A Szentírásban sehol sem találunk utalást arra, hogy a kegyelem önmagától fakadna az emberek szívében. A kegyelem mindig Istentől származik. Nem lehet kifejleszteni, imában kell kérni a mennyből! Beszédünk csak akkor lehet kegyelemmel teljes, ha életünknek is része a kegyelem. Hogyan nyerhetünk kegyelmet? Csak akkor, ha minden nap összeköttetésben állunk a kegyelem forrásával, és megértjük, hogyan árad ránk ez az ajándék. Ne feledjük, hogy csak elfogadni tudjuk Krisztus által, mert a kegyelem Istentől származik, annak ellenére, hogy nem érdemeljük meg. Ha ezt megértettük, csak akkor szólhatunk kegyelemmel.

Olvassuk el Jn 8:1–11 verseiben a házasságtörő asszony esetét, akit Jézushoz hoztak! Milyen példát mutatott Jézus szavaival és tetteivel egyaránt? Hogy beszélt az asszonnyal és a vádlóival?

Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor természetünkből eredően fakad a durvaság, szavainkból nem kegyelem, hanem harag, ítélet és kárhoztatás árad. Időnként valóban szükség van szigorú szavakra, de még ilyen esetben is a mód és a hangnem elárulja, hogy amit mondunk, azt a kegyelem vagy önző természetünk diktálja-e. Még ha igazságtalanul bánnak is velünk, az Úr akkor is azt kívánja, hogy türelmesen válaszoljunk, és ne a düh, a boszszúállás és a megtorlás hangján. Krisztus szenvedésének története tökéletes példát mutat erre.

Gondolkodjunk el: előfordult–e az utóbbi időben, hogy szavaink bántóak és kegyetlenek voltak? Egyrészt fontos bocsánatot kérnünk azért, amit a múltban rosszul tettünk, de ezek az alkalmak tanulságul is szolgálhatnak, hogy legközelebb őrizkedjünk a hasonló hibáktól.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: