Beszéltünk már a feltámadt Úr megjelenéseiről, ám ez a kifejezés nem adja vissza egészen, mi minden történt akkor. Jézust nem csak látták a tanítványai, beszéltek is vele, válaszolt a kérdésekre, sőt együtt evett velük. Nem csupán megjelent nekik, hanem találkozott követőivel.
A feltámadása után mennyi ideig találkozott még Jézus a követőivel (ApCsel 1:3)?
Gondoljunk bele, milyen hosszú idő is ez! Hogyan segített ez az időszak a tanítványoknak erőt meríteni küldetésük végzéséhez?
Márk szerint (16:14) Jézus még feltámadása után is szemére vetette a tanítványainak hitetlenségüket, kemény szívüket, mert nem hittek azoknak, akik először adtak hírt a feltámadásról. A görög kifejezés szó szerinti jelentése: megfeddeni, megszidni. Jézus szigorúan beszélt velük kételyeik miatt. Milyen keveset változott azóta az ember! Mindannyian el tudnánk mondani, milyen csodálatosan munkálkodott Isten az életünkben, ám csakhamar hitetlenségünkről és szívünk keménységéről teszünk bizonyságot.
Mivel bízta meg Jézus a tanítványait Márk evangéliuma szerint? Mennyiben hasonlít ez a küldetés arra, amit mi adventisták tartunk feladatunknak (lásd: Jel 14:6)?
Márk evangéliumának utolsó két versében érdekes ellentétet találunk. Jézus felment Atyjához a mennybe, Isten jobbjára ült, ami utalás hatalmára és tisztére. Ugyanakkor a szöveg arról is szól, hogy az Úr segíti egyháza munkáját, jelekkel és csodákkal adva erőt szavaiknak. Más szóval, bár Jézus felment a mennybe, hatalmával és erejével továbbra is közel van egyházához, népéhez; megadja nekik mindazt, amire szükségük van, és teljesíti kéréseiket. Nagy vigasztalás volt ez úgy az ősegyház tagjainak, mint nekünk.
Figyeld meg azt a kifejezést, hogy jelekkel és csodákkal adva erőt szavaiknak! Mivel erősítette meg Isten életünkben az igét? Beszéljünk erről az osztályban! Érdekes lenne összehasonlítani a beszámolókat. Mit tanulhatunk egymás tapasztalatából?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!