A GOLGOTA JELENTŐSÉGE (Ésaiás 53)

A tegnapi részben Márk evangélista Ésaiás 53. fejezetéből idézett. Olvassuk el a fejezetet, és soroljuk fel azokat a kifejezéseket, amelyek világosan utalnak arra, hogy Krisztus a mi bűneinkért, vagyis helyettünk halt meg (lásd: Ésa 53:4–12)!

Mit jelent az, hogy Jézus helyettünk halt meg? Miért olyan fontos megérteni a megváltási tervet?

A keresztények különböző módon magyarázzák, hogyan tette Isten lehetővé Krisztusban az üdvösséget. Eltérő nézeteket alakítottak ki az engesztelés módjára vonatkozóan. Az alábbiakban ilyen magyarázatokkal találkozhatunk. Melyikkel értesz egyet, és melyikkel nem?

A. Az Atya nem akarta megmenteni az emberiséget, de Krisztus szeretete megoldást hozott.

B. Krisztus halála volt a váltságdíj, aminek ellenében Sátán szabadon engedte az embereket.

C. A bűn csorbát ejtett Isten dicsőségén, és Krisztusnak kellett meghalnia, hogy kárpótolja a sérelemért.

D. Krisztusnak azért kellett meghalnia, hogy az egész világegyetem előtt bemutassa a bűn hatását.

E. Krisztus azért halt meg, hogy bemutassa Isten szeretetét, és ezzel hasson szívünkre, megnyerjen minket.

F. A kereszten az Atya büntette a Fiút.

Nincs olyan elmélet, amely igazán bemutatná, hogyan adott Isten lehetőséget az üdvösségre Krisztusban. A keresztény gondolkodók az évszázadok során különböző elméleteket dolgoztak ki a legapróbb részletekig, amelyben sok az igazság, de a történet egésze ennél is többet rejt. A válasz nyitját Isten lényében találhatjuk, aki maga gondoskodott az engesztelésről. Figyeljük meg a Biblia állításait:

1. A megváltás tervében az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy szeretetben és cselekedetben. Nem mondhatjuk az Atyáról, hogy kegyetlen, könyörtelen, míg vele ellentétben a Fiú kegyelmes (lásd: Jn 3:16).

2. Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot (2Kor 5:19).

3. A halál szükséges volt (Róm 3:24–26; Zsid 9:22).

4. Krisztus helyettünk halt meg (2Kor 5:21; 1Kor 15:3).

5. A kereszt Isten szeretetének legnagyobb bizonyítéka (Róm 5:7–8).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 2. negyedév

Jézus – Márk szemével

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: