JÉZUS ELFOGATÁSA (Márk 14:43–52)

A Gecsemáné kertben Jézus azzal a feladattal viaskodott, amit a megváltási terv rótt rá, és elfogadta azt. Nem arra gondolt, mi lenne neki könnyebb, hanem kész volt magára venni az emberek bűneit; nem a saját akaratát, hanem Atyjáét választotta.

Miért volt különösen aljas Júdás árulása? (Mk 14:44–46)

Jézus ellenségei biztosra akartak menni. Az éj leple alatt indultak elfogni az Urat, mert arra számítottak, hogy akkor nem lesznek sokan körülötte, akik megvédenék. Ám amiatt is aggódtak, hogy az éjszaka árnyai között Jézus elmenekülhet. Ekkor Júdás ismét segítségükre sietett. Amint előre megbeszélték, előrelépett a tömegből, és megcsókolta Jézust, ezzel jelezve, kit kell elfogni. Az eredeti szöveg nyilvánvalóvá teszi, hogy Júdás nem csak megölelte Mesterét, de többször meg is csókolta, hogy ellenségei ezalatt gyorsan elfoghassák.

Pedig sem Júdásnak, sem a katonáknak nem kellett Jézus szökésétől tartania. Jézus már jóval korábban előre látta ezt a pillanatot, felkészült erre az órára, már azelőtt küzdött, imádkozott és döntött. Amikor jöttek, hogy elfogják, Jézus nyugodtan nézett szembe ellenségeivel, és meg sem próbált elmenekülni, ellenállni.

Mit tett a többi tanítvány, amikor a katonák elfogták Jézust (Mk 14:47–50)? Miért vallottak szégyent a próba idején? Várhattunk volna mást tőlük, ha arra gondolunk, milyenek voltak azelőtt?

Az utolsó vacsora során Jézus figyelmeztette a tanítványokat a közelgő próbára. Egyenesen Péterhez fordult, előre óva intette, hogy Sátán különösen támadja majd (lásd: Lk 22:31–34). A kertben azonban a tanítványok inkább aludtak, semhogy imádkoztak volna. Jézus újra megpróbálta felkészíteni Pétert a bekövetkező eseményekre (Mk 14:37–38), de figyelmeztetése ismét süket fülekre talált. Amikor jött a próba, a tanítványok először megpróbáltak erővel fellépni az erőszakkal szemben. Péter előrántotta szablyáját, és hadonászni kezdett vele (Jn 18:10–11). Sem rá, sem társaira nem hatott eléggé a Mester, akinek országa nem e világból való, aki elutasította a fizikai erő alkalmazását. Így vallott kudarcot a tanítványok gyönge, a világra jellemző erőfeszítése. Mindnyájan elfutottak.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 2. negyedév

Jézus – Márk szemével

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: