AZ ADVENTRE VÁRVA (Márk 13:28–37)

Mire tanít a fügefa példája? Miért nem tudhatjuk Jézus eljövetelének pontos időpontját (28, 29, 32, 33. versek)? Miért nem lenne jó, ha pontosan tudnánk Krisztus visszatérésének idejét?

Ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy a természet világa figyelmeztet Jézus második eljövetelére. Minden évben, amikor kizöldellnek a fák, tudjuk, hogy közeleg a nyár. Nem tudjuk pontosan megmondani, mikor köszönt be a forróság, de biztosak lehetünk abban, hogy eljön annak az ideje is. Jézus viszszajövetelének jelei sorra teljesedtek az évszázadokon át, és így tudhatjuk, hogy olyan biztosan eljön az Úr, mint amilyen biztosan követi a telet a nyár.

Ellen White hosszú szolgálata során számtalanszor hallott arról, hogy egyesek megpróbálták kiszámítani a második advent idejét. Ellenezte az efféle számítgatásokat, és figyelmeztette az adventistákat, hogy ne bonyolódjanak ilyesmibe. 1891-ben egyik prédikációjában azt tanácsolta, hogy inkább arra figyeljünk, hogyan éljük mindennapjainkat. „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat!" ezzel a címmel beszélt Jézusnak az ApCsel 1:7-ben feljegyzett szavai alapján. „Isten többször is figyelmeztetett Jézus visszajövetelének idejével kapcsolatban. Isten népe nem kap többé olyan üzenetet, amely az időre utalna. Nem fogjuk megtudni sem a Szentlélek kitöltésének, sem Krisztus eljövetelének pontos idejét…

Nem szabad izgatottan figyelni az időt. Ne bonyolódjunk olyan időpontoknak a számítgatásába, amelyekről Isten hallgatott. Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy »vigyázzanak«, de nem csak egy meghatározott ideig. Követői mindig álljanak készenlétben, figyeljenek a kapitány parancsára. Az Úr eljövetele előtt vigyázzanak, várakozzanak, imádkozzanak és munkálkodjanak. Senki nem mondhatja meg, pontosan mikor jön el Krisztus, mert senki nem tudja a napot és az órát. Ne mondjuk, hogy egy, két vagy öt év múlva jön vissza, de azt se gondoljuk, hogy soká lesz az még, talán tíz vagy húsz év múlva sem fog eljönni" (Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt. 179–181. old.).

Mit mondott Jézus, hogyan éljünk, miközben visszajövetelét várjuk (Mk 13:34–37)?

A hosszú útra induló gazdáról szóló történet ugyanazt mondja, mint a fügefa példája. Biztosra vehetjük, hogy Jézus visszatér, csak azt nem tudjuk pontosan, hogy mikor. Minden elmúló nappal közelebb a második advent ideje!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 2. negyedév

Jézus – Márk szemével

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: