A TANÍTVÁNYOK KÉRDÉSEI (Márk 13:1–4)

Hol volt Jézus, amikor a világ végéről beszélt (Mk 13:1–3)?

Máté feljegyzi, hogy amikor Jézus befejezte a tanítást a templomban, sírva fakadt a szeretett város miatt, és ezt jövendölte: „Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Mt 23:38). Valószínűleg ez a megjegyzés késztette a tanítványokat, hogy a templomból távozva dicsérjék erős alapját és fenséges épületét. Ma is, ha Jeruzsálemben az egykori templom területén sétálunk, ámulattal nézzük, milyen hatalmas, tiszteletet parancsoló lehetett egykor. Az ásatások során előkerült néhány alapkő roppant nagy. Nem csoda, hogy a tanítványokat megdöbbentette Jézus jövendölése, miszerint kő kövön nem marad ott.

Hasonlítsuk össze Márk és Máté beszámolóját (Mt 24:1–3), és figyeljük meg a tanítványok kérdéseit! Mindössze egy kérdést akartak feltenni neki, Jézus azonban nem csak Jeruzsálem lerombolásáról, hanem második eljöveteléről is beszélt. Miért kapcsolta össze a két eseményt?

A tanítványok azt hitték: a templom és a város lerombolásához vezető események olyan rettenetesek lesznek, hogy akkor jön el a világ vége is. Úgy értették, hogy Jeruzsálem bukása egybeesik majd Jézus visszajövetelével. Tévedtek, mert Jeruzsálem valóban elesett, és a templomot is lerombolták, de sok évnek kellett még eltelni Jézus visszajövetele előtt. Amikor India síkságain utazva a Himalája égbe szökő hegyvonulatait látjuk, azt hihetnénk, hogy a legmagasabb csúcsokat nézzük, pedig még csak az alacsonyabb részekhez közelítünk. Egyre feljebb haladva megpillantjuk a következő hegygerincet, majd a harmadikat, a negyediket és így tovább – mindegyik magasabb az előzőnél. Messze, benn a magas csúcsokon túl tör az ég felé hihetetlen magasságba a Mount Everest.

A végidőre vonatkozó próféciák magyarázatával kapcsolatban meghatározó, hogy milyen körülmények között hangzottak el Jézus szavai. A tanítványok kérdésére mindkét szempontból felelt: Jeruzsálem elestével és a második adventtel kapcsolatban is. Válasza átfogó volt, helyenként kifejezetten Jeruzsálem elestére, másutt a világ végére, bizonyos szavaival pedig mindkét eseményre utalt.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 2. negyedév

Jézus – Márk szemével

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: