A mára kijelölt szakaszból olvassuk el figyelmesen a 17. verset, amelyben Jézus egy ószövetségi igére utal. Mi volt a templom eredeti rendeltetése, és mivé vált? Milyen alapvető tanulságot vonhatunk le ebből egyénileg és közösségileg egyaránt?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Jézus minden bizonnyal szándékosan hívta fel magára a figyelmet azzal, ahogy bevonult Jeruzsálembe, és biztosan annak is tudatában volt, hogy bevonulása utáni első tette is haragra gerjeszti a vallási vezetőket. Nyíltan bírálta az istentiszteletért felelős vezetőket, és saját hatalmát állította szembe az övékével. A Templom megtisztításával egyértelműen bemutatta, hogy Ő a Messiás, akinek hatalma mindenki másét felülmúlja.

Jézus idejében a papság és a Templom a szadduceusok fennhatósága alatt állt. Ők ellenőrizték a templomi szolgálatokat, amivel hatalmas gazdagságra tettek szert. A zarándokok, akik évente háromszor jöttek fel Jeruzsálembe, nem tudtak áldozatot hozni magukkal, így Jeruzsálemben kellett megvásárolniuk az áldoznivalót. A papok felügyelték az állatok árusítását. Kizárólag a templomi fizetőeszközzel lehetett vásárolni, így a zarándokoknak először át kellett váltaniuk pénzüket templomi dinárra, és csak aztán tudták megvenni az áldozati állatot. A templom elöljárói pedig csinos haszonra tettek szert mind a pénzváltásból, mind az állatok eladásából.

Így romlott meg a templomi szolgálat. Egyes emberek számára a gazdagság forrásává vált az a hely, amelynek Isten akarata szerint az egész nép, sőt minden nemzet számára az imádság házának kellett volna lennie. A kufárok itt zsákmányolták ki a közembereket, és tették gazdaggá a vezetőket. Nem csoda, hogy Jézus jogos haragra lobbant. A szó itt már kevésnek bizonyult: az Úr kiűzte az állatokat a templom udvarából, és felforgatta a pénzváltók asztalait. Ezzel a tettével azonban meg is pecsételte sorsát. A vallási vezetők ezután már nem tűrték tovább munkáját. Úgy érezték, hogy Jézus az erszényükhöz nyúlt, ezért nem tudtak nyugodni addig, amíg meg nem szabadultak tőle.

Hogyan fordulhat elő velünk akár egyénileg, akár egyházi szinten, hogy mindvégig az igazság álarca mögé bújva egyre távolodunk küldetésünktől, és csak a saját életünk jobbítására törekszünk?