Kemény szívű emberek

„És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura" (Mk 2:27–28).

VIHARFELHŐK GYÜLEKEZNEK. Érthető módon, hamarosan kezdett kibontakozni a harc Jézus személye körül. Harcot vált ki, aki aszerint szól és cselekszik, amint a Megváltó.

De nem csak a gondokkal találkozunk. A szombati gyógyításon kívül láthatjuk, amint Jézus kiválasztja a szolgálatra tizenkét tanítványát, ezt a sokszínű csapatot, akik örökre megváltoztatták a világot. Azt is megfigyelhetjük, hogyan viszonyul Jézus földi családjához, mit tesz, amikor rokonai félreértik Őt és küldetését.

A legfontosabb pedig, hogy újból elgondolkozhatunk Megváltónk életéről és szolgálatáról, akinek minden szava és minden tette egyre mélyebb szeretetre késztet – annak ellenére, hogy néhányan azzal vádolták, hogy Sátán szövetségese, illetve szombatrontó.

A HÉt FŐBB KÉRDÉSEI: Miért gyógyított Jézus szombaton? Miért gyűlölték valójában a farizeusok? Mit próbáltak meg védelmezni? Mi a megbocsáthatatlan bűn? Miért éppen akkor beszélt Jézus a megbocsáthatatlan bűnről?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 2. negyedév

Jézus – Márk szemével

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: