A tetőn át leeresztett gutaütött történetét mindenütt, minden korban lenyűgözőnek tartották. Ez a határozottság és önzetlenség története. El kell ismernünk a négy férfi találékonyságát, akik kitalálták, hogy ha nem juthatnak a tömegen keresztül Jézus közelébe az ajtón át, akkor felmásznak a tetőre, és a kibontott részen át engedik le a hordágyon fekvő barátjukat. A törvénytudók, akik kellemetlenül érezték magukat a közönséges, izzadó emberektől zsúfolt szobában, hitetlenkedve néztek fel, amikor a tető darabjai hullottak rájuk, s valaki a tetőn át ereszkedett lefelé.

Olvassuk el figyelmesen, imádkozva Mk 2:1–12 verseit! Képzeljük magunkat is oda, amint ott ülünk a zsúfolt szobában! Gondoljuk azt, hogy a názáreti Jézust akartuk látni, akinek a csodáiról beszél egész Galilea. Ami ma történik a szemünk láttára, az minden elképzelésünket felülmúlja, amit addig Jézusról hallottunk. Próbáljuk meg elképzelni, az alábbiak közül ki mit mondhatott!

A férfiak, akik leeresztették a gutaütöttet – mit mondtak először, majd később?

A gutaütött – mit gondolt először, majd később?

Az írástudók – mit gondoltak először, majd később?

Azok, akik hallották és látták Jézust – mit gondoltak először, majd később?

Jézus elismerte azok hitét, akik leeresztették hozzá a gutaütöttet, de nem úgy, ahogy várták. Tudta, amit a segítők nem, hogy a gutaütött legnagyobb terhe lelki természetű volt. Szeretett volna fizikailag meggyógyulni, de sokkal jobban vágyott arra, hogy megbékéljen Istennel; hogy érezze, bűnei megbocsáttattak.

„A bélpokloshoz hasonlóan ez a gutaütött is teljesen elveszítette a reményt a gyógyulásra. Betegsége bűnös életének következménye volt, szenvedését még lelkifurdalás is súlyosbította. Jóval ezelőtt a farizeusokhoz és az orvosokhoz fordult, remélve, hogy enyhülést talál lelki gyötrelmeire és testi fájdalmára. Ám azok hűvösen gyógyíthatatlannak nyilvánították, elhagyták – viselje Isten haragját. […]

De nem is annyira a testi gyógyulásra vágyakozott, mint inkább a bűn terhétől való szabadulásra. Ha megláthatná Jézust, és megbizonyosodhatna a menny megbocsátásáról és békéjéről, megelégedne akár az élettel, akár a halállal, Isten akarata szerint" (Ellen G. White: Jézus élete, 214–215. old.).