„Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg" (Mk 1:41).
A TETTEK EMBERE. A tömör bevezetés után Márk azonnal rátér a Jézus galileai szolgálatáról szóló beszámolóra. Pergő televíziós riportműsorhoz hasonlítható módon bemutat néhány rövid, cselekménydús jelenetet.
Ismét nagyon tanulságos összehasonlítani Márk megközelítését a többi evangélium írójának beszámolójával. Máté evangéliumában Jézus szolgálatával kapcsolatosan az első fő esemény a hegyi beszéd (Mt 5–7), amit Márk meg sem említ. Lukács Jézus názáreti prédikációjának jelentőségét hangsúlyozza ki, de Márk ezt is átlépi. János számára a kánai menyegzőn történt csoda jelenti Jézus szolgálatának kezdetét, amiről Márk szintén hallgat. Mindegyik evangélium szerzője a Szentlélek ihletése által, mégis a rá jellemző, egyéni módon számol be az ember Jézus, Urunk és Megváltónk életéről, munkájáról.
A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Mivel kezdte bizonyítani Jézus, hogy csodálatos hatalommal rendelkezik? Péter anyósának meggyógyítása mennyiben utal a keresztényi élet alapelveire? Hogyan mutatott rá Jézus a lelki és fizikai élet közötti kapcsolatra? Hogyan rombolta le Krisztus kora néhány régi vallási tradícióját?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!