A SZOLGÁLAT KEZDETE (Márk 1:14–20)

Milyen szerepet tulajdonított Jézus az időnek nyilvános szolgálata kezdetén (Mt 3:2; 4:17; vö. Mk 1:4, 15)?

Jézus első üzenete megegyezett Keresztelő Jánoséval, aki fennhangon hirdette: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa" (Mk 1:4, 15; vö. Mt 3:2; 4:17), Jézus azonban egy egészen új szemponttal bővítette a gondolatot. Amíg János arról prédikált, hogy közeleg a régen várt Messiás, Jézus kijelentette: Itt az idő!

Igen fontos szerepe van az időnek Isten tervében. Nem csak az Ószövetség messiási próféciáinak általános beteljesedéseként értékeljük Jézus drámai kijelentését, hogy „Bétölt az idő", hanem kifejezett utalásként Dániel idői próféciáira. Az ókorban élő próféta megjövendölte a Messiás megjelenésének pontos idejét a 70 hétről szóló próféciájában (Dán 9:24–27). Jézus először is pontosan a megadott időben jelent meg, és hisszük, hogy másodszor is Isten időzítése szerint jön el. Pál apostol ezt írja: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát" (Gal 4:4). Igaz volt ez az állítás Jézus testetöltésekor, és igaz lesz a dicsőséges második advent idején is.

Olvassuk el az első tanítványok elhívásáról szóló beszámolót Mk 1:16–20 verseiben! Képzeljük el, hogy mi is ott vagyunk a tó partján; szegődjünk Péter, András, Jakab és János mellé, amint kivetik hálóikat! Jézus arra sétál, és hívja őket: „Jertek, kövessetek engem!" A halászok tétovázás nélkül ledobják hálóikat, és követik Jézust. Vajon mi lehetett az oka, hogy minden habozás nélkül követték Jézust? Ha a helyükbe képzeljük magunkat, meg tudnánk-e tenni mi is ugyanazt, amit ők, és ha igen, miért?

Nem anyagi haszonra törekedtek a halászok, akik hálóikat és csónakjaikat hátrahagyva követték Jézust. A halászat nehéz munka, de értettek hozzá, és meg tudtak élni belőle. A názáreti Jézus nem kecsegtette őket vagyonnal, hírnévvel, nem állt mögötte egy kiterjedt, erős szervezet sem. Mély, ismeretlen vizekre eveztek, amikor eldöntötték, hogy követni fogják Jézus. Csak egy dologgal magyarázható tettük, ami mások számára bizonyára érthetetlennek tűnt: megláttak valamit Jézusban, ami megérintette lelküket. Egész életüket megváltoztató döntésre késztette őket az, hogy látták, hallották Jézust.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: