Jézus, Isten Fia

„És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm" (Mk 1:11).

NÉGY BESZÁMOLÓ. A négy evangélista mindegyikét a Szentlélek ihlette, ám más-más szempontból mutatták be Jézus életét és szolgálatát. Mindegyikük már írása elején sejteti, hogy milyen képet rajzol majd Jézusról. Máté első szavai így hangzanak: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv" (1:1), utalva arra, hogy Jézus zsidó származású, és királyi családból való. Máté kifejezetten zsidó olvasóknak írja levelét, és bemutatja, hogy Jézus Izrael valódi királya. Lukács pogány olvasókra gondol, miközben ír. Beszámolójának címzettje „a jó Theofilus" (Lk 1:1–4). Bevezetőjét a pogányok számára érthető nyelven közvetíti. János ezt írja: „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge" (Jn 1:1). Evangéliumát olvasva végig tudatában vagyunk annak, hogy Jézus a testté lett Ige, „aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). A héten Márk ihletett írásának nyitó gondolatait tanulmányozzuk.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Mit sugall már kezdetétől fogva Márk Krisztus életéről szóló beszámolója? Hogyan kezdte szolgálatát Márk? Hogyan értelmezte az evangélium kifejezést? Miért hangsúlyozza, hogy Jézus az Isten Fia?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: