TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Egyedül hit által igazulhat meg [a bűnös]. Hit által Istenhez hozhatja Krisztus érdemeit, és az Úr a bűnösnek tulajdonítja Fiának engedelmességét. Isten elfogadja Krisztus igazságát az ember elégtelensége helyett. Elfogadja és megigazítja a bűnbánó, hívő lelket. Megbocsátja bűneit és úgy bánik vele, mintha igaz volna. Úgy szereti, mint saját Fiát. Ekként tulajdoníttatik a hit igazságként” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 337. o.).

„Amikor megtérés és hit által személyes Megváltónkként fogadjuk el Krisztust, az Úr megbocsátja bűneinket, és elengedi a törvényszegésért járó büntetést. Ekkor a bűnös igaz személyként áll Isten előtt, elnyeri a Menny támogatását, és a Szentlelken keresztül közösségbe kerül a Fiúval és az Atyával. Ezen a ponton egy újabb, fokozatos jellegű munka veszi kezdetét. A léleknek meg kell szentelődnie az igazság által. Ez szintén hit által érhető el. A jellem egyedül Krisztus kegyelme által alakulhat át, melyet hit által nyerhetünk el” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 3. köt. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 172. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mi a különbség az élő és a holt hit között (Jak 2:17-18)? Miként mutatja be Pál az élő hitet (Róm 16:26)? Melyik kulcsszó világít rá, hogy mi jár együtt a hittel?

2) Mivel felelünk erre az érvelésre (ami valamennyire logikus): Ha Isten nem a saját igazságunk, hanem csupán a nekünk tulajdonított igazság által üdvözít, akkor nem számít, mit teszünk és hogyan.

3) „Isten előtt való elfogadottságunk egyedül szeretett Fián keresztül válhat bizonyossá, és a jó cselekedetek csupán a következményei a bűnbocsátó szeretet munkájának. Semmilyen érdemet nem vívunk ki általuk, és semmi olyat nem kapunk értük, mely által joggal hivatkozhatnánk arra, hogy részt vettünk saját lelki üdvösségünk kimunkálásában… Lelki üdvössége érdekében [a hívő] nem hivatkozhat jó cselekedeteire” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 3. köt. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 179. o.). Gondolva Ellen White-nak erre a kijelentésére, keresztényi életünkben miért olyan fontosak mégis a cselekedetek?

ÖSSZEFOGLALÁS: Régi szövetség, új szövetség – Jézus megfizette az adósságunkat, amellyel a törvénynek tartozunk, hogy igazként állhassunk meg Isten előtt.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: