Izrael újból és újból végigjárta a hitehagyás, isteni ítélet és megtérés ciklusait. Minek a reményét közlik mégis az alábbi igék?

Ézs 4:3 

Mik 4:6-7 

Zof 3:12-13 

Izrael engedetlensége elrontotta ugyan Isten rájuk vonatkozó tervét, ami azonban mégsem hiúsult meg egészen. Kihajtott néhány virág a gyomok között. Számos ószövetségi próféta említi a hűséges maradékot, akiket Isten szép csokorba gyűjt.

Istennek ugyanaz volt a célja a hűséges maradék megteremtésével és megtartásával, mint Izrael egészével, hogy kijelölt eszközeiként hirdessék „dicsőségemet a népek között” (Ézs 66:19). Ennek hatására sokan csatlakoznak a hűségesekhez, „hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának” (Zak 14:16, ÚRK). Tehát bármennyire rossz is a helyzet, Istennek mindig vannak hűséges követői, akik az Isten kiválasztott népének sorain belüli hitehagyás ellenére hűek maradnak elhívásukhoz és kiválasztottságukhoz (2Pt 1:10). Röviden: a nemzet egészének kudarcai közben is, mindig voltak olyanok, akik igyekeztek megtartani a szövetség rájuk eső részét, amennyire csak tőlük tellett (lásd pl. 1Kir 19:14-18). Talán ők is együtt szenvedtek a népükkel (mint a hazájukból száműzöttek), de övék lesz a végső, a legfőbb szövetségi ígéret, az örök élet.

Olvassuk el Jn 10:27-28 verseit! Mit mond itt Jézus? Vonatkoztassuk a szavait, a bennük rejlő ígéretet az ókori Izrael hitehagyására! Milyen magyarázatot találunk e versek által is a hűséges maradék létezésére?

Néhány éve egy fiatal nő hátat fordított a keresztény hitnek, leginkább azért, mert annyira bántotta a gyülekezetében látott sok bűn, hitehagyás és képmutatás. „Ezek nem is keresztények!” – így magyarázta, hogy mindent feladott. A mai tanulmány alapján miért nem áll meg ez a kifogás?