ÁBRÁMBÓL ÁBRAHÁM (1Móz 17:4-5)

Isten neveinek lelki és teológiai jelentősége is van, de ez nem csak az Ő esetében igaz. Az ókorban a közel-keleti emberek nevét nem csupán különösebb jelentőség nélküli azonosítóknak tartották, mint ahogy általában a mi korunkban. Ma valójában majdnem mindegy, hogy egy kislányt Máriának vagy Zsuzsának neveznek el, az ősi sémita népek között azonban a nevek komoly lelki jelentőséggel bírtak. Minden sémita név jelent valamit, általában egy kifejezés, esetleg egy rövid mondat, amelyben a szülő kifejezte a kívánságát, háláját. Például Dániel azt jelenti, hogy „Isten a bírám”, Jóel pedig: „Jahve az Isten”. A Nátán név jelentése az, hogy „Isten ajándéka”.

A nevek jelentéstartalma miatt gyakori volt a névváltoztatás, tükrözve az adott személy életében és körülményeiben bekövetkezett alapvető változást.

Keressük ki az alábbi igéket! Mi történt ezekben az esetekben? Miért vált szükségessé a névváltoztatás az adott helyzetben?

1Móz 32:28 

1Móz 41:45 

Dán 1:7 

Bizonyos értelemben még a mai ember számára sem nehezen érthető a nevek jelentősége. Időnként vannak rejtett, máskor nyilvánvalóbb hatásai. Ha valakit állandóan „butának” vagy „csúnyának” neveznek, ha folyton úgy utalnak rá többen is, akkor előbb-utóbb ő is olyannak fogja látni magát. Hasonlóképpen a névadással vagy névváltoztatással hatni lehet az ember viselkedésére és arra, hogyan tekintsen önmagára.

Ezek szerint érthető, hogy miért akarta Isten Ábrámot Ábrahámnak nevezni. Ábrám azt jelenti, hogy „magasztos atya”, az Ábrahám név jelentése pedig: „sokaság atyja”. A szövetségi ígéretben Isten kijelenti: „És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled” (1Móz 17:6), tehát a névváltoztatás fontos volt. Isten talán ezzel is segíteni akart Ábrahámnak, hogy bízni tudjon a szövetségi ígéretben – amit egy kilencvenkilenc éves férfi kapott, akinek idős felesége addig meddő volt. Isten ezzel is erősíteni kívánta Ábrahám hitét az ígéreteket illetően.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: