VÉGIG TEKNŐSÖK…

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1Móz 1:1).

Egy tudós éppen befejezte az előadását, amit a nap körül keringő bolygók pályájáról és a napnak a galaxis középpontja körüli pályájáról tartott, amikor egy fekete teniszcipős idős hölgy felállt, és kijelentette, hogy a föld egy lapos korong, ami egy teknős hátán ül. A tudós viccelődve megkérdezte: A teknős min ül? A nő azt válaszolta, hogy egy másik teknősön. „Asszonyom – folytatta a tudós tréfásan –, és az a teknős min ül?” „Egy másik teknősön!” Majd mielőtt a professzor tovább kérdezhetett volna, hogy az a teknős min ül, az idős hölgy felcsattant, az ujjával hadonászva: „Kár a szóért, fiacskám! Végig teknősök vannak.” Aranyos történet, ami valójában az emberi élet legfontosabb kérdését érinti, azt, hogy milyen is a világegyetem. Milyen a világ, amiben találjuk magunkat, méghozzá nem a saját döntésünk következtében? Miért vagyunk itt? Hogyan kerültünk ide? Végül hová jutunk? Ezek a legalapvetőbb kérdések, amelyeket az ember feltehet, mert a nézetünk arról, hogy kik vagyunk és hogyan kerültünk ide, mindenképpen befolyásolja azt, ahogyan vélekedünk az életünkről és a tetteinkről.

Keressük ki a következő verseket: 1Móz 1:1; Zsolt 100:3; Ézs 40:28; ApCsel 17:26; Ef 3:9; Zsid 1:2, 10! Hogyan válaszol az iménti kérdésekre mindegyik ige a maga módján? Mi a közös pont bennük?

Érdekes 1Móz 1:1 versében (sőt a többi szövegben is): az Úr nem akarja bizonyítani, hogy Ő a Teremtő. Nem találunk bonyolultan kidolgozott érveket ennek alátámasztására, csak egyszerű és világos kijelentést, igazolásra, magyarázatra és bizonyításra tett bárminemű kísérlet nélkül. Vagy elfogadjuk hittel, vagy nem. Valójában a hit az egyetlen módja annak, hogy ezt elfogadhassuk, méghozzá egészen egyszerű okból: egyikünk sem volt még itt, hogy láthatta volna a teremtés folyamatát. Logikai képtelenség a saját teremtetésünk tanúinak lenni. Még a szekuláris embereknek is hittel kell elfogadniuk, bármilyen nézetet kövessenek is az eredetet illetően, és éppen abból az okból, mint a teremtésben hívőknek, hiszen egyikünk sem volt akkor jelen, hogy megtekinthesse az eseményeket.

Isten kéri, hogy higgyünk benne mint a Teremtőben, de nem nyomós okok nélkül. Hit szükséges szinte bármihez, amit elfogadunk. Írjuk le, mi minden indokolja, hogy azért vagyunk itt, mert a Teremtő szándékosan helyezett ide bennünket, nem pedig pusztán véletlen folytán élünk!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: