Isten szeret! – ezt hirdették (s mióta!)

kóbor szentek és prédikátorok,

díszes főpapok, nagy aranykereszttel,

s az ember mégis vakon tántorog.

Hinne, de nem tud… Pompa, rang, aranyfény,

szép szó, dísz-kereszt, fényes ünnepélyek

megváltó békét, mély szikla-nyugalmat

nem adhattak az ember bús szívének,

csak annak, aki nem emberre hallgat,

de ama néma, megkínzott Alakra,

Aki keresztjét a vállán cipelte

verejtékezve – s leroskadt alatta.

Ki nem keresztet tűzött ki díszül,

hanem a testét szegeztette fára,

s azt önmagával díszítette fel,

hogy vére legyen minden bűnök ára…

Kétkedő szív, ki győztes hitre vágyol,

Krisztusra hallgass, ki nemcsak beszélt,

de úgy szeretett, hogy tűrt, szenvedett,

és értünk adta drága életét!