TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, „A küzdelem véget ér” c. fejezete, 565-578. o.

„És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, a tisztelet és a boldogság, miként a tudás is. Az ember minél többet megtud Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus feltárja a megváltás kincseit és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be, és még mámorosabb örömmel pengetik aranyhárfájukat. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dicsőítés hatalmas kórusában.

»Minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja: A királyi széken ülőé, és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké« (Jel 5:13).

A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet” (i. m. 577-578. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Keresztény hitünknek miért alapvető része az örök élet ígérete az új földön? Mi értelme lenne a hitünknek máskülönben?

2) Olvassuk el 2Pt 3:10-14 szakaszát! Hogyan tükrözik ezek a versek ugyanazt a gondolatot, amit Ézsaiás próféta könyve 66. fejezete mutat be?

ÖSSZEFOGLALÁS: Ézsaiás látomása hatalmas ívű. Isten nemcsak megtisztítja és helyreállítja a hívők közösségét, hanem ki is szélesíti annak határait, hogy minden nemzetet befogadhasson. A nép újjáteremtése után a Földet is újjáteremti az Úr, ahol a jelenléte végső vigaszt kínál majd a gyermekeinek.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 1. negyedév

Ézsaiás: Vigasztaljátok népemet!

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: