BŰNÖS SZERTARTÁSOK (Ézs 1:10-17)

Olvassuk el Ézs 1:10 versét! Miért használta az Úr Sodoma és Gomora képvilágát? Mit akart egyértelművé tenni?

Olvassuk el Ézs 1:11-15 részét! Mit mond itt az Úr az embereknek? Miért utasította el népe imádatát?

Vér tapadt a kezekhez, amelyek áldozatot mutattak be és imádkoztak, azaz erőszakosak voltak és elnyomtak másokat (Ézs 1:15; 58:3-4). Megvetették az izraeliták Védelmezőjét, mivel rosszul bántak a szövetség közösségének más tagjaival. Az Urat sértették az emberek ellen elkövetett bűnökkel.

Természetesen maga Isten állította fel a szertartások istentiszteleti rendszerét (Mózes harmadik könyve 1–16. fejezetei) és jelölte ki Jeruzsálemet annak megfelelő helyszíneként (1Kir 8:10-11). A szertartásoknak viszont az volt a célja, hogy annak a szövetségnek a keretén belül működjenek, amit az Úr létesített a néppel. Istennek az Izraellel kötött szövetsége tette lehetővé, hogy közöttük lakjon a szentélyben/templomban. Így az ott bemutatott szertartások és imák csak akkor voltak érvényesek, ha az iránta és a szövetsége iránt való hűséget fejezték ki. Szertartásosan hazudtak, akik anélkül mutattak be áldozatokat, hogy megbánták volna a szövetségi közösség más tagjai ellen elkövetett igazságtalan tetteiket. Az áldozataik így nem csupán érvénytelenek, hanem tulajdonképpen bűnök voltak! Szertartásos cselekedeteik a hűségről szóltak, de a viselkedésük bizonyította, hogy megszegték a szövetséget.

Olvassuk el Ézs 1:16-17 verseit! Mit parancsolt népének az Úr? Ebben az összefüggésben hogyan tekinthetők ezek a versek párhuzamosnak azzal, amit Jézus mondott Mt 23:23-28 szakaszában? Milyen üzenetet találunk ezekben az igeszakaszokban és a szövegkörnyezetükben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 1. negyedév

Ézsaiás: Vigasztaljátok népemet!

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: