Ketten egy nyári délelőtt
állunk egy fa-Krisztus előtt.
Öcsém szeme elrévedez,
s halkan megszólal: Mondd! Ki ez?
Megmondom: Ő a Megváltó,
kegyelmet és üdvöt adó.
Ilyen kereszten onta vért
a sok-sok ember bűnéért.
S beszélek, szavam megered;
a gyermek szeme rám mered.
Elmondom Jézus tetteit,
keserű szenvedéseit.
Öcsém megriad s felzokog:
Ó, én is gyilkosa vagyok!
Azért szegezték át kezét,
mert ma megvertem Pistikét!
S látja Jézus a mennyben fönn,
mint hullik az őszinte könny,
s szelíden felém mosolyog:
Ilyen legyen bűnbánatod!