Ki vagyok én? – Önmagamtól kérdem,
tán vadvizek árján egy apró buborék,
minek árnya sem látszik a mélyben,
s örvénybe, viharos szél sodorna odébb.
Időnek síkján, röpke pillanat,
ami egy villanás, lét és nemlét között.
Földi sárgolyón élni – ennyi csak,
ahol minden véges és nem lehet örök.
„A nagy tónál partmenti kő a kordon,
mely vélt szabadságot árnyként fenyeget.
Félelmeim magamba zárva hordom
gyötrő korlátot látva már eleget.
Oly sokan álltak már a büszke parton
figyelve mélybetűnt alkonyi eget,
az idő tovaszáguld, nincsen pardon
az elmúlásban, a sors már sepreget.”
Magányomban sem voltam egyedül,
hármas Istenség velem: A „VAGYOK”,
hárfa húrokon, ha ének rezdül,
lelkem, égbe viszik angyalok.
A hitehagyás, szívembe nyilall;
immár teljesül a prófécia:
Pál apostolnak a szavaival,
„s megméretik az Embernek Fia.”
Hűl a Szeretet: világi hatás;
hiszem és vallom, jön ISTEN FIA:
egy öröklétre a feltámadás,
s mennybe emel a hitbuzgó ima.