A menny, az oktatás és az örökös tanulás

SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 13:6; János 3:16; 1Korinthus 13:12;

1Timóteus 1:16; 1János 5:13

„Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek” (1Kor 2:9).

Egy költő halálfélelmében azt kérdezte, hogyan élhet az ember anélkül, hogy „biztosan tudná, a síron túl milyen hajnal, milyen halál, milyen végzet várja a tudatát?” Versében leírt valamit, amit a Túlvilágra való felkészülés intézményének nevezett el. Viszont hogyan készülhetne fel az ember a túlvilágra, ha fogalma sincs arról, mi lesz ott az emberrel?

Szerencsére a Biblia nagyszerű bepillantást enged a menny, az új föld témájába, valamint abba, hogyan fogunk élni és tanulni az egész örökkévalóságon át. Amint a negyedév során mindvégig láthattuk: most, ebben az életben lehet felkészülni a túlvilágra, és minden tanulmányunknak éppen erre kell felkészítenie bennünket, bármilyen szakterülettel foglalkozzunk is.

Lényegében minden oktatási intézmény rengeteg szükséges információt közvetíthet, számtalan jó, gyakorlati, fontos ismeretet. Viszont mi haszna, ha az ember hatalmas tudásra tesz szert, de az örök életet elveszíti? Ezen a héten annak járunk utána, hogy az ihletett Írásból mit tudhatunk meg a legfontosabb iskoláról, ahová örökké járhatunk, ahol az egész örökkévalóságon át tanulni és fejlődni fogunk. A túlvilág iskolájában olyan dolgokat ismerhetünk meg, amelyekről a mostani világban fogalmunk sem lehet.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: