KÖZÖSSÉGBEN ÉLNI

Mit fejez ki Pál 1Thessz 2:6-8 verseiben, aminek meg kell mutatkoznia az iskoláinkban és a gyülekezeteinkben?

Elmondható a mi korunkban, a közösség széthullásával szembesülve, hogy még soha nem volt ekkora jelentősége a gyülekezet bibliai értelmezésének. „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18:20) – emlékeztet az evangélista. A gyülekezet, a közösség újszövetségi képe elsődlegesen a hívők otthonában alakult ki. Ott találkozott a közösség, kis csoportokban, imádkoztak, énekeltek, úrvacsorát tartottak, megismerték Jézus szavait, majd mindarról beszélgettek is.

Az Isten tiszteletére összegyűlt csoportok váltak az első egyházi iskolákká, hiszen azokban ismertették meg az új tagokat a Bibliával és az új élettel Jézusban. „És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által…” (Róm 12:2) – Pálnak e szavai is jól mutatják, hogy az egyház különösen komolyan vette a tanítás munkáját.

Az első hívők gyorsan felfedezték, hogy ilyen közösségekben lehet a legjobban megélni az evangélium szerinti életet. Együtt okunk van hangosabban énekelni, buzgóbban imádkozni és nagyobb törődéssel, együttérzéssel viseltetni egymás iránt. Hallva, amint mások Isten jóságáról beszélnek, jobban átérezzük irántunk tanúsított jóságát is. Mások küzdelmeiről és fájdalmairól értesülve tudatosul bennünk, hogyan gyógyított meg minket is az Úr, és ettől újult erővel szeretnénk kegyelmének és gyógyításának eszközei lenni.

A mai igeszakaszban Pál határozottan állítja, hogy Isten evangéliuma a lényeg, számunkra az a minden: a kereszt ereje, az Úr feltámadása, visszatérésének ígérete. Ez a legnagyszerűbb hír a világon. Pál egész hátralévő életében a lehető legnagyobb hűséggel és elkötelezettséggel hirdette Jézus történetét.

Itt az apostol azt emeli ki, hogy az evangélium üzenetét közösségben élve lehet a legjobban megérteni és tapasztalni. Ne feledjük, az emberek árgus szemekkel figyelik, hogy meglátszik-e az életünkben a kegyelem bibliai üzenete!

Komolyan gondolkodjunk el az életünkről, és tegyük fel magunknak a kérdést: Milyen bizonyság vagyok a környezetemben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: