TANÍTVÁNYKÉNT ÉLNI

Amennyiben az egyház komolyan veszi az erős keresztény oktatást, elengedhetetlen, hogy Jézussal kezdjük, aki tanítványokat hívott el, útjaik során pedig kiképezte őket a misszióra. Lehetőséget biztosított nekik, hogy kapcsolatba kerüljenek az emberekkel, akikről szeretettel kellett gondoskodniuk. Napi szinten ösztönözte őket, eléjük tárta, hogy milyen lehetne a világ, ha az emberek elkezdenének testvérként bánni egymással.

Olvassuk el Lk 4:18-23 verseit! Mit üzen Krisztus mindannyiunknak, a követőinek?

A tanítványok három éven át figyelték Jézust, a Mestert, aki Isten országának elveit élte meg. Ezt hirdette a názáreti zsinagógában is, amikor először prédikált. A megbocsátás, a kegyelem és a szeretet kéz a kézben járt a magánnyal, a kötelességekkel és a nehézségekkel. A legfőbb tanulság az, hogy a tanítványságot nem szabad félvállról venni. Az ember nemcsak egy napra, hanem egész életére tanítvánnyá lesz. „Az Üdvözítő tanítványainak adott megbízása kiterjed minden hívő emberre… az idő végéig… Krisztus mindazokat megbízta az evangélium hirdetésével, akikhez eljutott a mennyei ismeret. Krisztus mindazokat felavatja, felszenteli arra, hogy munkálkodjanak embertársaik üdvösségéért, akik már megkapták és magukban hordják életét. Az egyházat ennek a munkának a végzésére alapították, és mindazok, akik ünnepélyes és szent fogadalmat tettek az egyháznak, arra kötelezik el magukat, hogy együtt munkálkodjanak Krisztussal” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 726-727. o.).

Jézus tanítványaiként ma biztosítanunk kell, hogy mindig Ő legyen a közösségünk és az istentiszteletünk középpontjában. Jó emlékezni arra, hogy tőle ered a tanítványság. Kora rabbijainak is voltak ugyan követőik, de Jézus volt az, aki elhívta az embereket, hogy kövessék Őt. A rabbik el sem tudtak volna képzelni olyan radikális elhívást, amiben az ő parancsolataiknál fontosabb az, hogy az ember Jézussal legyen. Jézus tanítványaiként nemcsak tisztelnünk kell minden embert, hanem igyekeznünk kell olyan körülményeket is teremteni, amelyek között mindenki növekedhet és fejlődhet. Ebből következően a keresztény oktatásba feltétlenül be kell építeni ezt a fajta missziótudatot, céltudatosságot, hogy ne csak a megélhetésünket biztosítsuk, hanem a saját köreinkben megtegyük azt, amire Jézus elhív: járjunk az Ő lábnyomában, álljunk a szükségben lévők szolgálatára és ismertessük meg velük az evangélium jó hírét.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: