TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

A nagy misszióparancs (Mt 28:18-20) az egész világon jelentős vallási mozgalmat indított el. Az apostolok vagy misszionáriusok (a két szó ugyanazt jelenti: küldött) elmentek az egész világra és követőket gyűjtöttek, tanítványokká tették őket, hogy higgyenek Jézusban, megkeresztelték őket, majd folytatták a tanítást mindarról, amit Jézus meghagyott nekik. Itt az a kép kerekedik ki, hogy az egész világról származó megtért keresztények, akik különböző kultúrákat képviselnek, más-más nyelvet beszélnek, a keresztvízből feljönnek és belépnek egy iskolába, ahol elkezdődik a tanításuk. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen még sok mindent meg kellett tanulniuk. A keresztények állandó tanulásának nemcsak az intellektuális kíváncsiság vagy az ismeretszerzés magas foka utáni vágy az oka, hanem inkább az, hogy a keresztényi élet és hit áthassa a hétköznapi élet minden zugát. Annyi mindent meg kell tanulni! Ezért is van az, hogy az Újszövetség levelei egyrészt hirdetik Jézust (amit az Újszövetség az eredeti nyelven a kérügma szóval fejezi ki), másrészt közlik mindazt a tanítást, amit a keresztényeknek meg kell ismerni (az eredeti nyelven az Újszövetségben ez úgy szerepel, hogy didakhé). Az üzenethirdetés jó példája 1Kor 2:2, a tanítás pedig 1Korinthus 4. fejezetében kezdődik, majd megszakításokkal tart a levél további részében. Miről kell a keresztényeknek tanulni? A munkáról, a pihenésről, a társadalmi kérdésekről, a közösségi kapcsolatokról, az egyházról és az istentiszteletről, a pénzkezelésről, a jótékonyságról, a hatóságokkal való viszonyról, a tanácsadásról, a családi struktúráról, a házassági kapcsolatról és a gyereknevelésről, az étkezésről és az ételek elkészítésének dolgairól, az öltözködésről, sőt még az öregedés folyamatáról és az élet végére való felkészülésről, úgy az egyén életében, mint az egész világéban. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy mindezeket a dolgokat tanuljuk, sőt még egyebeket is. E kérdések megértése nem jön természetesen, tanulni kell!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mennyire fontos az oktatás az egyház missziója szempontjából?

2) Mit értett Ellen G. White azon, hogy „A menny is egy iskola” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 297. o.)?

3) Olvassuk el újból 1Kor 2:1-16 szakaszát! Figyeljük meg Pál szavait arról, hogy mit jelent ki Isten az ihletés által! Gondolkodjunk el azon az állításán, hogy semmivé lesznek a világ fejedelmei és a bölcsessége is! Ha igaz volt ez akkor, vajon mit mondana Pál ma, a mi korunk bizonyos „bölcsességeiről”?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: