MÓZES ÉS A PRÓFÉTÁK

Mi a Szentírás szerepe a keresztény oktatásban? Milyen tanítást közvetít erről 2Tim 3:14-17 szakasza?

A Biblia első része a Tóra, amit törvénynek is neveznek, hiszen számos rendelkezés található e könyvekben. A Tóra viszont eredetileg azt jelenti, hogy „tanítás”, „oktatás”, eléggé eltérően attól, ahogyan sokan értik a „törvényt” a Bibliában, vagyis szabályoknak és rendelkezéseknek tartják, amelyeket követnünk kell, ha nem akarunk kiesni Isten kegyeiből. Csakhogy nem ez a helyzet. Isten szándéka szerint a törvény inkább tananyag, tanítás arról, hogyan éljünk eredményesen és biztonságban az Istennel való szövetséges kapcsolatban, amit kezdetben, a teremtéskor tervezett el.

A héber Biblia következő két szakasza, a próféták arról számolnak be, mennyire sajátította el Isten népe ezt a tananyagot, és mennyire sikerült aszerint élniük (a korai próféták, vagyis a történeti könyvek), illetve, hogy mi az, amit meg kellett volna tanulniuk ebből az oktató anyagból (későbbi próféták). Az Ószövetség fennmaradó része (amit a héberben úgy neveznek, hogy „írások”) tele van sikeres és kevésbé sikeres tanítók, tanítványok, valamint tanulási tapasztalataik példáival. A sikeres nevelés példáiként említhetjük Eszter, Rúth, Dániel és Jób könyveit, Jób négy barátját pedig a kudarcok közé sorolhatjuk. A zsoltárok könyve természetesen énekeskönyv, de még ebben is találunk legalább három tanító zsoltárt: az 1., a 37. és a 73. zsoltárt.

Az evangéliumok bővelkednek nevelő célzatú anyagokban, főként Jézus példázatai ilyenek. Pál több levele erőteljes evangéliumhirdetéssel kezdődik, de tanító részekkel, vagyis a keresztények mindennapi életére vonatkozó gyakorlati tanulságokkal zárul. A jelenések könyve is tanításban gazdag irat. Például Krisztus egyházának a jövőjét egy olyan könyv tartalmazza, aminek a felnyitására egyedül Isten Báránya, Jézus, a mesteri Tanító méltó (lásd Jel 5:1-5).

Mondhatná valaki, hogy Mózes könyveinek nem minden tanítása alkalmazható a mi időnkben, és ez így is van. 5Móz 17:14-20 versei konkrét útmutatásokat tartalmaznak, amelyek alapján kellett királyt választani. Természetesen ma a gyülekezeteinkben senkit nem teszünk királlyá. Korunkban tehát hogyan alkalmazhatjuk ezeket a tanításokat? Miként határozhatjuk ezt meg?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: