BÁLVÁNYIMÁDÁS AZ OKTATÁSBAN

Az ókori Izraelt körülvevő népek igen vallásosak voltak, olyannyira eltökélten imádták az isteneiket és igyekeztek kibékíteni őket, hogy még a saját gyermekeiket is feláldozták nekik. Micsoda készségesség!

Az istentisztelet, az igaz Isten helyes imádata ezért is volt meghatározó abban, hogy megvédje a hébereket a környezetük bálványimádásától és hamis istentiszteletétől. Csakhogy minden figyelmeztetés ellenére ők is belebonyolódtak olyan bálványimádó szokásokba, amelyektől pedig Isten óva intette őket.

És mi a helyzet velünk, ma? Miért fontos a mi számunkra is az igaz Isten imádata, az, hogy felemlítsük mindazt, amit értünk tett (különös tekintettel a modern bálványimádás veszélyeire)?

Olvassuk el Mk 7:1-13 szakaszát! Milyen elveket találunk a 7-9. versekben, amelyek ránk is vonatkozhatnak a keresztény oktatás, valamint a világtól átvett hamis tanítás veszélyének az összefüggésében, hiszen ennek negatív hatása lehet a hitéletünkre nézve?

A mai világ meghatározó szellemi irányzatai közül több a naturalista világképen alapszik. Ebből a nézőpontból vizsgálnak ma sok, az iskolákban oktatott tudományágat, és ez azt jelenti, hogy ellentétes a Szentírással, amit tanítanak. Kísértés lehet számunkra, hogy olyan gondolatok előtt hajoljunk meg, amelyeket előírnak, elméletekbe foglalnak és gyakorolnak. Ugyanakkor dacolhatunk is briliáns elméjű filozófusokkal, tudósokkal és matematikusokkal, akik ezeknek az elképzeléseknek hivatalos arcaivá váltak. Probléma, hogy mivel a Szentírással ellenkező elveket igaz­ságként fogadják el és tanítják, vannak, akik megpróbálják mindezt bevonni a keresztény oktatásba – amit azonban csak a hit rovására tett engedmények árán lehet megtenni. Ezért gyakran inkább kitekerik és elferdítik a Szentírást, hogy illeszkedjen a divatos elgondolásokhoz.

Nevezzünk meg néhány széles körben elfogadott nézetet, amelyek ütköznek a Szentírással! Hogyan védekezhet egyházunk az ellen, hogy ilyenek a saját oktatási rendszerünkbe is beépüljenek?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: