Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, „A tanítványság próbaköve” c. fejezet, 43-49. o.

„Kívánunk hozzá hasonlítani, óhajtjuk Lelkének leheletét; vágyunk akaratát teljesíteni és neki tetsző életet élni” (i. m. 44. o.) – ez történik Ellen White szerint, amikor valóban hallgatunk a Mesterre. Jézussal járva „a kötelesség öröm” (uo.). Keressük meg a Bibliában Máté evangéliuma 5–7. fejezetét! A Hegyi Beszéd nagyszerű összefoglalása annak, amit a Mester meg akart tanítani a követőinek, ez az alapeszméje az országnak, amit megalapított.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Isten megszólította Ádámot és Évát, majd Jákóbot, és Jézus minket is megszólít. Ismeri a vágyainkat és arra késztet (mint Bartimeust), hogy gondoljuk át újra, kik vagyunk és hova tartunk. Ennek fényé­ben gondolkodjunk el azon, hogyan tanítjuk a Bibliát a gyerekeinknek és egymásnak! Mi a különbség a középszerű bibliai tanítás és a gondolatébresztő módszer között, ami hat az emberek életére?

2) Vajon kizárólag személyes kérdés az, hogy hol tartunk az életünk útján, vagy segíthet, ha meg tudjuk beszélni valakivel, akiben megbízunk? Az egyház Krisztus teste (1Kor 12:27). Ezek szerint lehetséges, hogy az ilyen beszélgetések is felhívhatják a figyelmünket arra, amit Krisztus akar a tudomásunkra hozni?

3) A csütörtöki részben megállapítottuk, hogy miután Bartimeus képes volt látni, vagyis elmúlt a fizikai és a lelki vaksága, követte Jézust Jeruzsálem felé. Útközben mindennap hallgatta a Mester bölcs szavait. Feltételezhetjük, hogy kívánt hozzá hasonlítani, óhajtotta Lelkének leheletét, vágyott teljesíteni akaratát. Miért tartja „örömnek” valaki, amint a Jézushoz vezető út című könyvben olvassuk, hogy olyan magas mérce szerint éljen, amit Jézus a Hegyi Beszédben tűzött ki?

4) Beszélgessünk még a csütörtöki rész utolsó kérdéséről! Hogyan tanulunk meg különbséget tenni jó és rossz között? Miként határozhatjuk meg, hogy mi jó és mi rossz? Mit kezdünk ezzel az ismerettel? Miért ez a legfontosabb kérdés?