ISTEN SZERETETE ÉS FÉLELME

Mózes ötödik könyve közli Mózes utolsó szavait, amelyeket Izrael új generációjához intézett az ígéret földjére való belépés előtt. Világos üzenetet és útmutatást adott nekik.

Olvassuk el 5Móz 31:9-13 szakaszát! Mit jelent félni az Urat?

Isten szándékosan egy meghatározott módon közölte a törvényét Izrael népével. Többféleképpen is biztosítani akarta, hogy törvényeit ne feledjék el, hiszen Ő türelmes tanár. Tanít, ismétel, prófétákat küld, szolgái által közvetíti üzenetét, és ezt újból és újból megteszi. Nem arról szól az Ószövetség írásainak nagy része, hogy Isten az élet útjának követésére tanítja a népét?

Figyeljük meg ezekben a versekben, Mózes hogyan emeli ki a következő generáció előtt a törvény megismerésének fontosságát! Kétlépéses folyamatként írja le. Először a gyermekek meghallják a törvényt, majd megtanulják, hogy félni kell az Urat (lásd 5Móz 31:13).

Előbb meghallják, majd megtanulják, hogy féljék az Urat. A törvény megtanulása arra utal, hogy pusztán a megismeréséből nem fakad természetesen az Úr félelme. El kell sajátítani Isten félelmének a folyamatát. Mózes azt fejezi ki, hogy a megismerés és az istenfélelem is folyamatos, nem közvetlen ok-okozati összefüggés.

Továbbá mit jelent „félni az Istent”, ugyanis Mózes arra is szólít, hogy „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (5Móz 6:5)? Talán ahhoz hasonlíthatjuk, amikor egy gyerek egyszerre szereti és féli az apját, aki azzal is bemutatja szeretetét és törődését, hogy azt mondja, amit gondol, és komolyan is gondolja, amit mond. Akinek ilyen az édesapja, ha rosszat tesz, el is szenvedi helytelen tette következményét. Igen, lehetséges, sőt kell is egyszerre szeretnünk és félnünk Istent! A kettő nem ellentétes egymással. Minél többet megtudunk Istenről, annál jobban szeretjük a jósága miatt, ugyanakkor minél inkább megismerjük, annál jobban félhetjük is Őt, látva, hogy mennyire szent és igaz, mi pedig milyen bűnösök vagyunk, híjával van bennünk az igazság. Csak kegyelmének – meg nem érdemelt jóságának – köszönhető, hogy nem vesztünk el.

Mit jelent tehát egyszerre szeretni és félni Istent?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: