MEG NEM ÉRTETT ÜZENET

Amint tegnap is láttuk, Isten világos parancsa ellenére Éva már a szavaival is felhígította a tanultakat. Nem magyarázta ugyan félre azt, amit az Úr mondott neki, de nyilvánvaló, hogy nem vette elég komolyan. Tettének tragikus következményei szinte leírhatatlanok.

Tehát amikor Éva találkozott a kígyóval, elismételte azt (noha nem pontosan), amit Isten a kert fáiról mondott (1Móz 3:2-3). Természetesen ez nem volt újdonság a kígyó számára, hiszen ismerte a parancsot és jól felkészült az elferdítésére. Ezért is leselkedett Évára, az ártatlanságára számítva.

Vizsgáljuk meg 1Móz 3:4-6 szakaszát! A kígyó határozottan cáfolta Isten kijelentését, de mit mondott még ezen kívül, amivel nyilván elérte a célját Évánál? Mi az az elv, amit a saját előnyére fordított?

Amikor a kígyó azt állította, hogy az üzenet nem egészen helytálló, Éva elmehetett volna Istennel beszélni. Ez volt az édeni tanítás szépsége: a tanulók közvetlenül fordulhattak Nagy Tanítójukhoz, méghozzá olyan módon, amit most a földön el sem tudunk képzelni. Ő viszont ahelyett, hogy elmenekült vagy isteni segítséget kért volna, hitelt adott a kígyó szavainak. Ahhoz, hogy Éva elfogadja az elferdített üzenetet, kellett bizonyos kételynek lennie benne Istennel és a kijelentésével kapcsolatban.

Közben Ádám is nehéz helyzetbe került: „Ádám tudta, hogy társa megszegte Isten parancsát, nem törődve az egyetlen tilalommal, hűségük és szeretetük próbájával. Lelkében rettenetes gyötrelem dúlt. Bánta, hogy elengedte Évát maga mellől. De a tett megtörtént; most el kell válnia attól, akinek társasága boldoggá tette. Hogyan is tudná ezt elviselni” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 30. o.)? Noha képes volt különbséget tenni helyes és helytelen között, ő is rosszul választott.

Figyeljük meg itt az ironikus megtévesztést! A kígyó azt állította, hogy ha esznek a fáról, olyanok lesznek „mint az Isten” (1Móz 3:5). Csakhogy nem az áll 1Móz 1:27 versében, hogy már eleve olyanok voltak, mint Isten? Ezek szerint mennyire könnyű becsapni minket? Miért mondhatjuk, hogy a hit és az engedelmesség az egyetlen védelmünk, még akkor is, ha valaki a lehető legjobb tanítást kapta, mint Ádám és Éva?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: