A KIS CSOPORTOK DINAMIKÁJA

A kis csoportok eszközével Isten növeli az egyházat. E körök biztos menedéket nyújtanak az embereknek, hogy megbeszélhessék a problémáikat és közös gondjaikat. Az egymással való törődés légkörében lehetőség nyílik a lelki fejlődésre. Eleinte általában kényelmesebben érzik magukat egy házi kis csoportos alkalmon azok is, akik nem keresztények, mintha egy hagyományos gyülekezeti istentiszteleten vennének részt.

Olvassuk el ApCsel 4:31, 12:12 és 20:17-19, 27-32 verseit! Soroljuk fel az újszövetségi csoportok különböző elemeit! Milyen tevékenységeket végeztek?

Az első keresztények házaknál gyűltek össze, hogy imádkozzanak egymásért, közös dolgaikért, szeretetben együtt legyenek, tanulmányozzák Isten Igéjét, felkészüljenek a szolgálatra, védekezzenek a hamis tanítóktól és együtt vegyenek részt missziós feladatokban. A kis csoportok hatékonyak. Az Úr kezében erős fegyver, ha az ilyen közösségek tagjai együtt használják ajándékaikat a szolgálatra, a Szentlélek hatalmára összpontosítanak a misszióban.

Mit mond Jézus Mt 9:37-38 verseiben az aratásról? Mi jelent megoldást a problémára?

A tanítványok az evangélium terjedésének csak halvány lehetőségét sejtették, miközben Jézus nagyszerű alkalmakat látott. El is mondta nekik a jó hírt: „Az aratni való sok”, majd rámutatott a problémára: „a munkás kevés” (Mt 9:37). Azt a megoldást javasolta, hogy „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (38. vers). A kis csoportok jelentik a választ Krisztus imájára, amelyek által hatványozottan nő a Krisztus aratásában dolgozó munkások száma. Az eredményes kis csoportokban a misszió és a szolgálat áll a fókuszban. A kis csoportos szolgálat gyorsan elhal, ha nem kifelé, hanem befelé összpontosítanak. Amikor csak önmagukkal foglalkoznak, alig különböznek a vitaköröktől, nem lesz céljuk és elveszítik létezésük alapvető okát. Az ilyen csoportok célja, hogy Jézushoz vezessék az embereket, erősítsék a belé vetett hitüket és felkészítsék őket a róla való bizonyságtételre.

Lehetséges, hogy Isten éppen egy házi kis csoport indítására hív? Miért ne imádkoznál most azért, hogy mutassa meg neked, mit tegyél!? Talán a leggyümölcsözőbb lelki életszakaszod kezdetén állsz!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 3. negyedév

Barátság – az Istentől kapott küldetés öröme

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: