ISTEN IGÉJÉNEK TEREMTŐ EREJE

Vessük össze Zsolt 33:6, 9, Zsid 1:1-3 és 4:12 verseit! Mit tudhatunk meg ezekből a versekből Isten Igéjének hatalmáról?

Isten Igéje az élő Ige. Hatalma van elvégezni azt, amit kijelent. Az emberi szó azt mondhatja el, ami létezik, ha azonban Isten megszólal, létrejön az, ami addig nem volt, mindazt szavának erejével teremti meg. Isten Igéje teremtő Szó. A szájából kijövő, hallható Igének van hatalma bármit létrehozni, amit csak kijelent.

Mózes első könyve 1. fejezetének teremtési történetében a „mondta Isten” kifejezés ismételten előfordul (1Móz 1:3, 6, 11, 14, 20, 24, 26, 29). Isten kijelentett szavaiban olyan erő volt, hogy előtűnt a szárazföld, növények hajtottak ki, virágok nyíltak, gyümölcsfák pompáztak és állatok jelentek meg.

Mózes első könyvének 1. fejezete egy különös héber szót használ Isten teremtői tevékenységére, ez a bara. Ebben a formájában azt fejezi ki, hogy Isten létrehoz valamit a semmiből. Ez az ige csak akkor fordul elő, amikor Isten az alany, vagyis egyedül Ő képes bara (teremteni), és ezt kijelentett szavának hatalma által viszi végbe.

Isten nemcsak megteremtette a világot szavának ereje által, hanem azzal tartja is fenn. Szavának erejével bír az írott Ige is. A teremtéskor aktív Szentlélek a Szentírás ihletésében is tevékeny volt, de akkor is ott van, amikor a Bibliát olvassuk vagy másoknak bemutatjuk. Életadó, életeket megváltoztató, teremtő erő van Isten Igéjében. „A teremtő energia, amely létrehozta a világokat, Isten szavában van. Ez az Ige erőt ad, életet teremt. Minden parancsa ígéret, amelyet ha az akarat magáévá tesz és a lélek elfogad, akkor a Végtelen életét viszi magával. Átformálja természetünket és lelkünket Isten képmására újjáteremti” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 124. o.).

Amint mi magunk megragadjuk Isten Igéjének ígéreteit, az életünk megváltozik, és ha másoknak segítünk megérteni ezeket a nagyszerű ígéreteket, a Szentlélek az ő életüket is átformálja.

Képzeljük el: Isten szólt és meglett! Hogyan foghatjuk fel, mi mindent jelent ez? Mit tudhatunk meg ebből Isten hatalmas erejéről? Miért kell vigasztalást jelentenie számunkra annak, ha tudjuk, hogy Isten ilyen teremtő erővel bír?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 3. negyedév

Barátság – az Istentől kapott küldetés öröme

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: