TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1993, H. N. Adventista Egyház, „A talentumok” c. fejezet, 223-254. o.

A lelki ajándékok bibliai tanításának helyes értelmezése egységet idéz elő az egyházban. Egyesítő gondolat, ha elismerjük, hogy mindannyian értékesek és Krisztus testének fontos tagjai vagyunk. Szükség van minden egyes tagra a Krisztustól kapott küldetés végzésében, minden tag kapott ajándékot a szolgálatra.

„Mindenkinek van a Mesterért végzendő feladata, az Úr minden szolgája kapott meghatározott ajándékokat, talentumokat. »Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint« (Mt 25:15, ÚRK). Mindegyik szolga felelős valamiért, amit a képességeivel arányban rábíztak. Isten nem részrehajló, amikor ajándékokat ad, a talentumokat szolgái jól ismert képességeinek megfelelően osztja szét, és elvárja, hogy annak megfelelő hozamot kapjon” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 282. o.).

Ne feledjük el azt sem, hogy a Lélek ajándékait Isten dicsőségére kapjuk, nem a magunkéra! Azért adja ezeket az Úr, hogy magasztaljuk a nevét és előmozdítsuk ügyét.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Időzzünk még annál a gondolatnál, hogy mindannyian kaptunk ajándékokat Istentől! Gyakorlatilag mi minden következik ebből a saját gyülekezetünkre nézve? Ennek fényében hogyan változhatna az, ahogyan az egyes tagok bekapcsolódnak a szolgálatba?

2) Beszéljük meg a csoportban, milyen áldásokat jelentettek számunkra mások ajándékai! Mondjuk el azt is, hogyan ismertük fel a saját ajándékainkat! Milyen lelki ajándékaink vannak? Hogyan használjuk ezeket mások áldására?

3) A tanulmány rámutatott, hogy használat közben az ajándékaink kiteljesednek. Tekintsünk vissza az életünkre! Meg tudunk nevezni olyan ajándékot, ami gyarapodott, miközben kamatoztattuk Isten nevének dicsőítésére? Ugyanakkor tegyük fel magunknak ismét a csütörtöki rész végén található kérdést: mennyire élünk hűségesen azzal, amit Istentől kaptunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 3. negyedév

Barátság – az Istentől kapott küldetés öröme

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: