Olvassuk el Mt 25:14-30 szakaszában a talentumok példázatát! Melyik gondolatot tartod most a legfontosabbnak ebben a történetben? Az első két szolgát miért dicsérte meg Isten, az utolsót pedig milyen okból marasztalta el? Mit tudhatunk meg az adott részből talentumaink használatáról? Figyeljük meg különösen Mt 25:29 versét!

Az Úr mindenkinek „az ő erejéhez képest” (Mt 25:15) adta a talentumokat, tehát mindenki eltérő mennyiségben kapott: az egyik ötöt, a másik kettőt, a harmadik pedig egyet. Mindegyik szolga maga dönthette el, hogyan használja fel a kapott talentumot. Az a lényeg, hogy amit kaptak, az nem az övék volt, hanem azé, akitől a megbízatás jött.

A gazda nem azt figyelte, hogy kinek kiemelkedőbb és kinek gyengébb a képessége, de nem is a kapott talentumok számát nézte. Azt tartotta fontosnak, hogy ki mit kezd azzal, amit neki adtak.

Pál így fogalmaz 2Kor 8:12 versében: „Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs” (RÚF). Isten szemé­ben tehát nem annyira az számít, hogy kinek mije van, inkább az, hogy ki mit kezd azzal, amije van!

Isten azért dicsérte meg az első két szolgát, mert hűségesen kamatoztatták talentumaikat, amelyek használat közben gyarapodtak. A „gonosz” szolga nem kezdett semmit a talentumával, amit az urától kapott, vagyis nem gyarapította. Örök igazság: „A szolgálat törvénye kapoccsá lesz, amely összeköti az embert Istennel és embertársaival” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1993, H. N. Adventista Egyház, 224. o.). A hűtlen szolga elherdálta a szolgálatra adódó alkalmát, míg végül teljesen el is veszítette azt.

Amikor Isten neve dicsőségére felhasználjuk a tőle kapott ajándékainkat, azok gyarapszanak, erősödnek és növekszenek. Hogyan tudhatjuk meg, mit kaptunk Istentől? Alázattal kérjük az Urat, hogy mutassa meg azokat a területeket, amelyeken szeretné, ha Őt szolgálnánk! Amikor érezzük a vezetését, kapcsolódjunk is be a munkába! Ajándékaink gyarapodni fognak használat közben, és megelégedettséget érzünk a szolgálatban.

Gondolkozzunk a példázaton, majd alkalmazzuk a saját életünkre! Ezek szerint mit mondhatunk: mit kezdtünk azzal, amit Isten nekünk adott? (Ne feledjük, Istentől kapott ajándék minden, ami a miénk!)