A két Mária vasárnap kora hajnalban Krisztus sírja felé igyekezett. Nem akartak kérni tőle semmit. Mégis, mit adhatna nekik egy halott? Amikor utoljára látták, a teste véres, sebes, megtört volt. A kereszt látványa mélyen beléjük vésődött. Ekkor csak a kötelességüket végezték. Szomorúan siettek a sírbolt felé, hogy bebalzsamozzák a testét. A kétségbeesés sötétségében a csüggedés baljós árnyai fogták őket körül. A jövő bizonytalannak, reménytelennek tűnt.
A sírhoz érve meglepődtek, mivel üresen találták. Máté így ír a feltámadás hajnalának eseményeiről: „Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott” (Mt 28:5-6).
A nők öröme határtalan volt. A szomorúság sötét fellegei eloszlottak a feltámadás reggelének napsugaraitól. Véget ért bánatuk éjjele. Boldogságtól sugárzott az arcuk, keserű könnyeiket örömének váltotta fel.
Mit tett Mária, amikor megtudta, hogy Krisztus feltámadt a halálból (Mk 16:1-11)?
Miután Mária találkozott a feltámadt Krisztussal, szaladt, hogy elbeszélje a történteket. A jó hírt tovább kell adni, nem hallgathatott tehát. Krisztus él! A sírja üresen állt, és ezt meg kellett tudnia a világnak. Amikor az élet sugárútján találkozunk a feltámadt Krisztussal, mi is mondjuk el sietve a történteket, mert a jó hírt tovább kell adni!
Bámulatos, hogy noha Jézus olyan sokszor elmondta nekik, mi fog történni – megölik, de azután feltámad –, a tanítványok, akiket Jézus maga választott ki, mégsem hittek Mária szavainak. „De azok, amikor meghallották, hogy Jézus él, és ő látta, nem hitték el” (Mk 16:11, ÚRK). Még Jézus tanítványai sem hitték ezt el azonnal, nem szabad tehát meglepődnünk, ha valaki nem fogadja el azonnal a szavainkat!
Mikor fordult elő utoljára, hogy valaki durván visszautasította a bizonyságtételedet? Mit feleltél neki? Mit tanultál abból az esetből?
Letöltés |