Csendben nézek a mutatóra,
amint éjfelet üt az óra
– két nap között múló pillanat –,
s bennem e pillanatba zárva
tétováz egy gondolat – árva –:
Késő van! Vagy talán túl korán?
Bágyadt csend szitál az éjszakán,
míg a szót szövöm és morzsolom.
Időmet őrli a perc-malom.
De nincs késő! Újra kezdhetem!
Hisz új hajnal vár, új kegyelem,
új remények, új elindulás,
tettre serkentő, új biztatás.
Javíthatok elrontottakon,
s elmulasztott sok-sok alkalom
kínálja új ölét, örömét,
valósuló tervek gyönyörét
eredményekben átélhetem,
s még gombolyíthatom életem
fonalát… Mert nincs okom félni,
ha célom ez: másokért élni!