TANULJUNK JÉZUSTÓL!

Nincs jobb és inspirálóbb példa Jézus Krisztusnál. Ismerte a Szentírást és kész volt követni az írott Igét, engedelmeskedni annak.

Olvassuk el Lk 4:4, 8, 10-12 verseit! Miért tudott Jézus ellenállni Sátán kísértéseinek, amikor a Szentírást idézte? Ezek szerint mennyire legyen központi szerepe a Bibliának a hitünk gyakorlásában, különösen a kísértések között?

Jézus jól ismerte a Szentírást, emlékezetből tudta idézni, mert korábban minőségi időt fordított a tanulmányozására.

Az ördög könnyen megtéveszthette volna, ha nem lett volna pontosan tisztában a Szentírás szavaival és a szövegkörnyezetével. Még az ördög is idézte az Igét, a saját, megtévesztő céljai szerint elferdítve. Tehát nem elég úgy idézni a Bibliát, ahogyan ő tette. Azt is tudni kell, hogy még mit tanít az adott témáról, ismerni kell a pontos jelentését. Csak az ilyen tudás segít, ahogyan Jézusnak is segített, hogy ne csaphasson be Isten ellensége. Így lehetünk képesek ellenállni a támadásainak. Újra és újra olvassuk, hogy Jézus a Szentírás megértésére vezette a követőit: „meg van írva” (Mt 11:10; Lk 24:45-46; Jn 6:45; stb.). Feltételezte, hogy az olvasói eljuthatnak jelentése helyes megértésére: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod” (Lk 10:26, RÚF)? Jézus szerint a Biblia zsinórmérték, ami szerint kell élnünk.

Jézus, a testté lett Ige a Szentíráshoz irányította követőit Jn 7:38 versében. Csak a Bibliából tudjuk, hogy Ő a megígért Messiás, az Ige tanúskodik róla (Jn 5:39). Jézus kész volt alávetni magát Isten írott Szavának. Hajlandó volt ezt megtenni, tehát mi mást tehetnénk mi?

Milyen személyes tapasztalatunk volt a Szentírással kapcsolatban, amikor valamilyen kísértéssel küzdöttünk? Mi történt, amikor kísértést éreztünk, de elkezdtük olvasni a Bibliát vagy idéztük a szövegét? Mit tanultunk ebből a tapasztalatból?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 2. negyedév

Hogyan értelmezzük a szentírást?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: